Rögtön egy doktor-doktor vacsorával nyitunk, ami már csak azért is furcsa, mert az eddigi részek struktúráját nézve a gurmet-menza leginkább az epizód kétharmadánál szokott kinyitni, de ne akadjunk fenn ilyen piszlicsáré dolgokon. Dr Chilton és Hannibal beszélgetnek egy tál gőzölgő Curry felett, és arról szakmáznak, hogy mennyire nem volt egy zseniális ötlet a pszichopata, nárcisztikus Gideon agyába beültetni, hogy ő a Hasfelmetsző. Lecter „ha engem kérdezel, azt csinálsz, amit akarsz” jellegű válaszul csak annyit mond, hogy tagadj bazmeg, de a legvégsőkig. Másik főhősünk, Will kevésbé békésen szundikál és azt álmodja, hogy valamelyik sarkkörnél leszakad egy bazinagy jégfal. Ha a globális felmelegedés az ő lelkivilágát kezdi buzerálni, akkor monnyon le, de tényleg. A lökéshullámtól, vagy bármitől, megindul egy cunami, pont a két résszel korábbi emberből tákolt totemoszlop, no meg persze saját aszott kis teste felé. Erre azért csak felébred az ember, ránéz az órára, 8:19 van, szerintem kajakra elkésett a melóból, ha kilencre kell beérnie, de hót mindegy mert az óra is ereszti magából a vizet, meg az ágy is. Willnek most kevésbé fasza, annyira, hogy hiába vergülődik, simán szublimál a gecibe. És most ébred fel, de most már tényleg.
