Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői április 16-án kísérték utolsó útjára Szabó Gyulát, a nemzet színészét. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészt, érdemes és kiváló művészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.

Szabó Gyulát életének 84. évében, hosszan tartó betegség után április 4-én érte a halál. ”Amikor Szabó Gyula játszott, mind elfelejtettük, hogy létezik valóság a színházon, a költészeten kívül” – idézte fel a művész alakját a búcsúztatási szertartáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. “Lélek, élet, költészet, színház, művészet – nála mindez egy és oszthatatlan egész volt” – fogalmazott. Szabó Gyula hangjára ezer közül is ráismerünk, egyszerre jelenti számunkra a magyar népmesék világát, az otthonosságot, a biztonságot és a nyugalmat – hangsúlyozta Balog Zoltán, kiemelve: mesét hallgatni Szabó Gyula, a nemzet színészének hangján minden magyar gyerek kiváltságai közé tartozik.

“Isten úgy akarta, hogy a népmesei szegénylegényből, a kunszentmártoni tanyasi gyerekből – bár a fáma szerint papnak készült – színész legyen. De egész élete így is a szolgálaté volt” – jegyezte meg. Hozzátette: élete példaként szolgál mindannyiunk előtt, példa küzdelemről, emberi nagyságról, emberségről, szeretetről, arról, hogyan kell és lehetne egymással bánni és hogyan kell átadni a jót mindenkinek.

Szikora János rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója Szabó Gyula szerepeinek hosszú sorát idézte fel. A nagymama, A salemi boszorkányok, a Csongor és Tünde, a Háry János, a Kőműves Kelemen, a Legyetek jók, ha tudtok című darabban nyújtott székesfehérvári alakításairól szólt. Azt mondta, színházuk nem volna ilyen, ha Szabó Gyula 1997-ben nem dönt úgy, hogy csatlakozik azokhoz a színészekhez, akik önálló színházat alapítottak Székesfehérváron. “Nem épületet emeltetek – hiszen a falak régóta álltak – hanem fészket vertetek a falak között” – fogalmazott. Hozzátette: ahogy a fecske ragasztja a fészkét cseppről cseppre, úgy adódik hozzá a színház láthatatlan fészkéhez is minden emberi lélek. Az egykori tanítványként búcsúzó Gesztesi Károly színművész Szabó Gyulára emlékezve főiskolai élményeit és egyik beszélgetésüket idézte fel. A kollégák, barátok nevében búcsúzó Gálvölgyi János színművész arra emlékezett, hogy még nézőként csodálhatta a színészt az Állítsátok meg Arturo Uit! című darab címszerepében vagy a Rozsdatemető Hábetler-családjának fejeként, majd később főiskolásként sok Kazimir Károly rendezte darabban, köztük a Kalevalában és a Karagözben.

“Rajongva néztem drámai erődet, amelyben mindig ott csillogott egy pici cinkos kacsintás, hogy nem szabad ezt olyan véresen komolyan venni, ez az egész játék, színjáték” – fogalmazott, felidézve Szabó Gyula számos színházi, tévés alakítását, egyedülálló versmondó képességét, szinkronszerepeit. Kiemelte: kevés olyan nagy művész van, akinek az emlékét, legendáját nemcsak színészgenerációk, de nézőnemzedékek is továbbviszik és életben tartják. “Én hiszem, hogy te ezek közé tartozol” – búcsúzott a pályatárs. Szabó Gyulát mások mellett Törőcsik Mari, Tordy Géza, Molnár Piroska, Blaskó Péter, Kubik Anna, Mécs Károly, Ráckevei Anna, Reviczky Gábor, Hirtling István színművész és Benkő László zenész kísérte el utolsó útjára.

MTI

Fotó: MTI