Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2013. március 2. és 10. között Délkelet-Ázsiába – Vietnámba, Kambodzsába és Szingapúrba – látogat, ahol magas szintű tárgyalásokon vesz részt a hét folyamán.
A tárcavezető útja során megbeszéléseket folytat a vietnami és a kambodzsai miniszterelnökkel, tárgyal több szakminiszterrel, továbbá oktatási kormányközi megállapodást ír majd alá.
2013. március 2.