Pernecker Dávid bejegyzései

Bírják a pestiek Csontváry-t

Csaknem 115 ezren látogattak el a volt Honvéd Főparancsnokság épületében A magányos cédrus – Csontváry géniusza címmel megrendezett kiállításra 2015. július 5. és 2016. január 31. között – közölte az MTI-vel hétfőn a Miniszterelnökség.

“Már maga a kiállítás létrejötte is sok kétkedőre rácáfolt. A több mint százezer látogató pedig egyértelműen bizonyítja, hogy érdemes volt az elmúlt évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítását megrendezni, a volt Honvéd Főparancsnokság épülete pedig alkalmas egy ilyen nagyszabású tárlat befogadására” – idézi a közlemény L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárát.

A kommüniké emlékeztet, a Csontváry Kosztka Tivadar születésének 162. évfordulóján megnyílt kiállítást csaknem egy éven keresztül készítette elő Gulyás Gábor kurátor, illetve a hátteret biztosító, állami tulajdonú Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. A 114452-dik látogató fogadása után bezárt tárlat a tervezettnél egy hónappal tovább tartott nyitva.

A hetvenévnyi pusztulás után 2014 nyarán, nemzeti forrásból felújított volt Honvéd Főparancsnokság épületében, két szinten, mintegy 1000 négyzetméteren, 17 teremben Csontváry szinte valamennyi fellelhető művét kiállították – idézi fel a közlemény.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a 73 kép mellett külön teremben hívták fel a figyelmet a rendezők az eltűnt, illetve ismeretlen helyen lévő Csontváry képekre, míg a Mai cédrusok című kamaratárlaton kortárs művészek tisztelegtek a festő munkássága előtt.

“Amikor Lázár János miniszter úrral és Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével megnyitottuk a kiállítást, azt mondtam, százezer látogatóval lennék elégedett. Ezt bő tizennégyezerrel sikerült túlszárnyalni, ami egyben azt is jelenti, hogy a 220 millió forintos jegybevételnek köszönhetően a Várgondnokság számára is sikerrel zárult a kiállítás” – idézi a kommüniké L. Simon Lászlót.

Mint közölték, a Várgondnokság a napokban elkezdi a kiállítás bontását, illetve a képek visszaadását a kölcsönzőknek. A legnagyobb méretű festményeket a beépített 1200 négyzetméternyi vendégfal egy részének eltávolítása, illetve a speciális szállítóládák összeszerelése után lehet elszállítani a Budai Várból.

A Pécsről érkezett 37 festmény a tervek szerint február második hetében indul vissza; ezeket a vásznakat személyesen L. Simon László fogja átadni – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Bírják a pestiek Csontváry-tpecsma.hu.

10 évig élt vissza más nevével a pécsi csaló

Elítélést eredményező hamis vád miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki tíz évig más nevén élt, és ezen a néven egy bűncselekmény miatt elítélték – közölte a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi 2002-ben ellopta egy munkatársa iratait, majd az adataival hamis személyi okmányokat készíttetett. Ezután külföldön, több országban vállalt munkát, végül Svédországban telepedett le ezeket a hamis adatokat használva. Svéd okmányokat is állítottak ki neki a korábban meglopott ember adataival – írták.

A férfit egy 2012-ben Svédországban elkövetett bűncselekmény miatt nyolc hónap börtönre ítélték, az eljárás során szintén nem a saját személyes adatait adta meg. A büntetését letöltötte.

A Fővárosi Törvényszék a külföldi ítélet érvényét elismerte, a határozatot kézbesítették az igazi névtulajdonosnak, aki így szerzett tudomást arról, hogy az adataival visszaéltek – olvasható az ügyészség közleményében.

10 évig élt vissza más nevével a pécsi csalópecsma.hu.

Laci beltéri egységet lopott

Egy szigetvári férfi tett bejelentést január 30-án 13 óra 53 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy 12 óra körül elment otthonról, majd visszatérve tapasztalta, hogy lakásába betörtek és elloptak egy beltéri egységet.

A helyszínre érkező rendőrök az elvégzett tanúkutatás és adatgyűjtés során beszerzett nyomok alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit alig több mint fél órával a bejelentést követően a helyszín közelében elfogtak. Az 52 éves helybeli férfit előállították a Szigetvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

B. László a cselekmény elkövetését elismerte, vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az eltulajdonított tárgyat a rendőrök megtalálták és a sértettnek visszaadták.

Laci beltéri egységet lopottpecsma.hu.

Hogyan kóstoljunk borokat?

Miért szürcsöl a borszakértő? És miért pörgetik a bort a pohárban? Azért, mert menő, vagy van is értelme? Labancz Richárd pécsi borszakértővel beszélgettünk a borkóstolásról. Nyugalom, nem használtunk francia szavakat, és nem éreztük a cserebogarak kitinpáncélján megcsillanó tavaszi napfényt sem a borokban.

Sommelier gyorstalpaló nem csak kezdőknek!Sommelier gyorstalpaló nem csak kezdőknek!

Posted by PécsMa.hu on Friday, January 29, 2016

Hogyan kóstoljunk borokat? - pecsma.hu.

Mit tanulhatunk egy seprűnyéltől?

Fillérekből, otthon található apróságokból is készülhet szuper fizikai kísérlet. A kérdés az, hogy hogyan? A válasz a Zsolnay Negyed tudományos programsorozatának következő előadásaiból derül majd ki.

A Zsolnay Negyedben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kicsik- és a nagyobbak minél többet tudjanak meg az őket körülvevő világról. A Labor – Interaktív Varázstér és a Planetárium programjai mellett erre hivatott a Varázsóra-sorozat, mely régóta szerves részét képezi a Zsolnay Negyed ismeretterjesztő, természettudományos programkínálatának.

tudós gyerek tudomány
Váljunk tudóssá!

A Varázsóra című sorozat olyan izgalmas fizikaórákat rejt, melyek során a Negyedbe látogatók játékos formában, látványos fizikai kísérletek segítségével pallérozhatják természettudományos tudásukat. Azok a pécsiek ugyanis, akik ellátogatnak Varázsórára, olyan rejtélyes tudományos kérdésekre találhatnak választ, mint például, hogy mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön mint a Marson? De ha esetleg arra lenne kíváncsi valaki, hogy miként találkozhatnak a hanghullámok önmagukkal, akkor se legyen rest, irány a Varázsóra!

Január 30-án és 31-én a Varázsóra azonban sokkal földhözragadtabb kísérletekkel készül a tudományra szomjazó kisebbek számára. A hónap végi előadások alapfelvetése az, hogy sok érdekes, egyszerű kísérlet alapanyagai és eszközei hevernek környezetünkben. Az viszont már csak ott helyben fog kiderülni, hogy milyen remek kísérletek üthetők össze egy pillepalack, egy seprűnyél, vagy alufólia, tejes doboz, kiégett izzó, vasaló, esetleg egy hajszárító, vagy egy autógumi-szelep segítségével.

Helyszín: Zsolnay Negyed – Látogatóközpont – 24-es terem
Időpont: január 30.,14:30

Mit tanulhatunk egy seprűnyéltől?pecsma.hu.