hírek címkéhez tartozó bejegyzések

Balog Zoltán amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere amerikai látogatása zárónapján amerikai magyar és egyházi szervezetek képviselőivel találkozott Los Angelesben, 2014. december 7-én vasárnap.

A miniszter Andrew Friedman, a los angeles-i Bais Naftoli Kongregáció elnökének meghívására munkareggelin vett részt, melyen több amerikai zsidó szervezet vezetője is jelen volt. Andrew Friedman köszöntésében biztosította a magyar tárcavezetőt támogatásáról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok további erősítéséről.

Balog Zoltán a tárgyaláson elmondta: fontos, hogy a következő generációk mit tanulnak, tanulhatnak a vészkorszakról. Megemlítette, hogy a magyar kerettantervben kiemelt szerepe van a holokauszt és a zsidó kultúra és történelem oktatásának. A miniszter hozzátette: közös jövőt szeretnénk építeni, és ezt az is bizonyítja, hogy a magyarországi zsidó közösségek önálló oktatási hálózattal rendelkeznek az óvodától a felsőoktatásig.

Balog Zoltán elmondta: „a szélsőjobboldal európai megerősödésére az oktatás a legjobb válasz, ez jelenti az együttműködés jövőjét.”

Balog Zoltán ezt követően ellátogatott a los angeles-i magyar közösséghez is, ahol a San Fernando-völgyi Grace Református Egyház református istentiszteletén vett részt, majd látogatást tett a Reményik Sándor keresztény vasárnapi magyar iskolában is. A közösséget köszöntő beszédében a miniszter elmondta: „az itteni magyar közösségnek jó kapcsolata van Magyarország Kormányával, és ezt tovább kell erősíteni. Maradjanak életteliek, legyenek sokan, és ne csak őrizzék a magyarságot, hanem adják is tovább!”

Los angeles-i programjának, amerikai látogatásának zárásaként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere látogatást tett, majd beszélgetésen vett részt az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub képviselőivel. A Klub tagjai magyar orvosok, mérnökök, innovátorok és üzletemberek, akiknek célja, hogy magyar fiatalokat segítsenek hozzá neves külföldi kutatóhelyen történő munkavégzéshez.

Budapest, 2014. december 8.

LA

Balog Zoltán kitüntetést adott át Csíkszentmihályi Mihálynak Los Angelesben

Balog Zoltán Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Magyar Érdemrend nagykereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Csíkszentmihályi Mihálynak tudományos tevékenysége és életműve elismeréséért amerikai útja során 2014. december 6-án, Los Angelesben.

A tárcavezető beszédében elmondta: „Csíkszentmihályi Mihály gondolatait az elmúlt évtizedekben az élet legkülönbözőbb területein hasznosították, könyvei a bestseller listák élén állnak. Tudományos munkájával sokat adott a nemzetnek: a flow-elmélet a magyar tudományos világ és a magyar értelmiség egyik legfontosabb identitás-forrása. Az elméletet a vezetőképzésben, az oktatásban, a szabadidő eltöltésében, az idősek aktívvá tételében, a börtönviselt fiatalkorú bűnözők rehabilitációjában, vagy a fogyatékos emberekkel való foglalkozásban is hasznosítani lehet.”

Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, pedagógus, egyetemi tanár. Szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. A „flow-elmélet” kidolgozója. Az elmélet szerint a flow állapota segít a társadalomban zajló pozitív folyamatok felerősítésében is. Könyveiben arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság és hogyan érheti el az ember a boldogság állapotát. Csíkszentmihályi Mihály 1998 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Budapest, 2014. december 7.

Balog Zoltán az ENSZ transzatlanti csúcstalálkozóján tartott előadást

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, ahol útjának new york-i állomásán az ENSZ transzatlanti csúcstalálkozóján tartott előadást.

A magyar tárcavezető december 5-én szólalt fel az ENSZ Transatlantic Summit 2014: Strengthening the Family for Sustainable Development elnevezésű rendezvényén. Vitaindító beszédében a tárcavezető úgy fogalmazott: „Az élet igazi bölcsője pedig a család – még akkor is, ha tudjuk, hogy sokszor nem tökéletes emberekből áll.”

Balog Zoltán szerint alapvető hozzáállás kérdése, hogy az ember meggyőződése szerinti ideális helyzet elérésére törekszik, amiről tudja, hogy az egyéni és társadalmi szinten is jó következményekkel jár, vagy pedig elfogadja, hogy csak az egyén érdeke a fontos, a család már nem működik, ezért ahogyan egy magyar mondás fogalmaz: „ez van, ezt kell szeretni” – és nem tesz semmit a helyzet megváltoztatása érdekében.

A tárca vezetője hangsúlyozta: Magyarország hozzáállása nem a belenyugvás, amelyet az új, magyar alaptörvény is tükröz, és ezt igazolja a kormány családpolitikája is. „A családok nemzetközi képviselői, döntéshozók, civil szervezetek számára, magyar kezdeményezésre az ENSZ-ben megrendezett 2014-es családügyi transzatlanti csúcson azt üzentük a világnak: a család közös ügyünk, a gyermek pedig a közjó része” – fogalmazott Balog Zoltán.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón melyen Balog Zoltán mellett Jeff Fortenberry amerikai republikánus képviselő, Oscar Ivan Zuluaga, a kolumbiai Centro Democrático párt elnöke, valamint Dr. Helen M. Alvaré jogászprofesszor vett részt, a magyar miniszter megerősítette: a világméretű együttműködés a családok megerősítése érdekében azt mutatja, hogy a nemzeti kormányok mellett számos döntéshozó, civil szervezet ugyanazokat az értékeket vallja, és tesz konkrét lépéseket a családokért.

A miniszter csütörtök este tárgyalást folytatott Anthony Lake-kel, az UNICEF ügyvezető igazgatójával. Balog Zoltán a megbeszélésen amellett érvelt, hogy Budapestet válasszák a szervezet szolgáltató központjának székhelyéül, amellyel új szakaszába lépne Magyarország és az Egyesült Nemzetek Gyermek Alap között jól működő partneri kapcsolat.

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kerekasztal-vitán vett részt a transzatlanti csúcstalálkozó eseményeként. Novák Katalin felszólalásában arról beszélt, hogyan fordíthatók vissza a negatív demográfiai folyamatok a családok megerősítésével. Az államtitkár kiemelte: “Ez a tanácskozás azért volt fontos, mert összehozta azokat a kormányzati szereplőket, civil szervezeteket és más nemzetközi szereplőket is a világ minden tájáról, akik érdemi lépéseket képesek tenni a családok megerősítéséért, és konkrét ajánlásokat tudnak megfogalmazni a nemzetközi szervezetek felé is. Közös érdekünk az együttműködés.

Prőhle Gergely Maria Santos Pais-szal, az ENSZ gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó főtitkári különmegbízottal tárgyalt. A megbeszélésen Prőhle Gergely tájékoztatott az UNICEF magyarországi gyermekjogi vizsgálatának eredményeiről, és ismertette a gyermekvédelem érdekében a közelmúltban hozott kormányzati intézkedéseket, törvénymódosításokat.

Budapest, 2014. december 6.

Budapest esélyes, hogy az UNICEF-szolgáltatóközpont székhelye legyen

Budapest esélyes arra, hogy az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltatóközpontjának székhelye legyen – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön New Yorkban, miután megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezető igazgatójával.

A miniszter hangsúlyozta: az UNICEF szolgáltatóközpontjának létrehozása Budapesten több száz munkahelyet teremtene és magas rangú diplomata jelenlétét vonná maga után. Erős verseny van különböző európai és afrikai helyszínek között, de Magyarországnak a versenyben elég jók az esélyei – tette hozzá. Balog Zoltán hangsúlyozta: a tárgyalás legfontosabb célja a magyar pozíció és ajánlat megerősítése. Az alappal kiváló az együttműködés és hagyományosan nagyon jó a kapcsolatok – fogalmazott a tárca vezetője.

A miniszter kiemelte: a kormányzat nagyon erős prioritása közé tartozik az oktatás, a gyermekek jövője és különösen az, hogy a szegény sorba született gyermekekből hogyan lesz alkotó, pénzkereső ember, adófizető állampolgár és leginkább boldog családalapító. “Ezekben a dolgokban szövetségesek vagyunk, bízunk benne, hogy az együttműködésünk egy új szakaszba tud lépni,ha Budapest megkapja ezt a szolgáltató központot” – jelentette ki Balog Zoltán.

Az UNICEF részéről az az ígéret hangzott el, hogy két hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy melyik a két legesélyesebb helyszín. Az alapot az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozta létre, eredetileg Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja néven, hogy segítsen a második világháború utáni Európában a rászoruló gyerekeken. Az ENSZ szakosított szervezeteként működő UNICEF tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak a legrászorultabbat gyámolító gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza, nem részesedik a világszervezet költségvetéséből. Fennállása óta az UNICEF több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon. Az UNICEF célja a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén. Elősegíti a helyi közösségek fejlesztését, erősítését, hangsúlyt fektet a lányok oktatására.

(EMMI-MTI)

Fotó: MTI

Ma van az Önkéntesek világnapja – Sikeresen zárul az EMMI önkéntességet népszerűsítő kampánya

December 5-éig, az Önkéntesek világnapjáig tart az Emberi Erőforrások Minisztériuma által november 24-én elindított önkéntes munkát népszerűsítő kampány. A tárca minisztere és államtitkárai – akik közül többen rendszeresen végeznek önkéntes tevékenységet – a kampány idején az ország több településén hívták fel a figyelmet az önkéntes tevékenység sokszínűségére és az önkéntességet segítő civil szervezetekre. Tették ezt úgy, hogy nem csupán beszéltek róla, hanem ők maguk is bekapcsolódtak ebbe: ebédet osztottak, tűzifát szállítottak segítségre szoruló családoknak, korrepetáltak diákokat, idősekkel beszélgettek, megajándékozták a gyermekotthon lakóit, együtt játszottak a szeretetotthon fiataljaival – néhány példát kiemelve a tevékenységek közül. A kampány jelmondata a következő: „Nem elég egy gondolat, szükséges az akarat is, amelyet tettek követnek: vállalj Te is önkéntes munkát!”

Balog Zoltán indította el november 24-én az EMMI kampányát azzal, hogy egy budapesti idősek otthonában csatlakozott az önkéntesekhez és beszélgetett az ott élőkkel. Az idősökkel való törődésre kívánta felhívni a figyelmet.

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az értelmi fogyatékos lakókat segítő önkéntesség népszerűsítése mellett kampányolt, ezért egy fogyatékosokat gondozó miskolci református szeretetotthonba látogatott el.

Czunyiné dr. Bertalan Judit önkéntes munkát végző cukrász tanulókkal egy gyermekotthon középsúlyos értelmi fogyatékos lakói részére készített és adott át süteményeket. Az államtitkár azért választotta a közös mézeskalácssütést a tatabányai Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola diákjaival, mert ők valamennyien sokat tettek korábban is a környezetükért, segítettek gyermekeknek, családoknak, időseknek. Tevékenységével a fiatalok közösségi szolgálatának jelentőségét kívánta hangsúlyozni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Teajáratba kapcsolódott be az EMMI parlamenti államtitkára november 27-én. Rétvári Bence az esti órákban nehéz helyzetben élő embereknek osztott meleg teát és szendvicset az Etele téren. Olyan szervezetek mellett kampányolt, amelyek egész télen segítik a hajléktalanokat.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Szemem fénye alapítvány adventi jótékonysági vásárán segített az adománygyűjtésben, tevékenységével a súlyosan beteg gyerekeket és családjaikat segítő szervezetekben vállalható önkéntes tevékenységre hívta fel a figyelmet.

Dr. Zombor Gábor államtitkár, mint a korábbi években, ezúttal is a kecskeméti nehéz helyzetben élő családok számára osztott ebédet az advent alkalmából szervezett városi rendezvényen. Tevékenységével azon szervezetek mellett kampányolt, amelyek segítik a rossz körülmények között élők mindennapjait.

Dr. Lengyel Györgyi számára anyaként és háziasszonyként is az esztendő egyik legszebb időszaka az adventi készülődés. Munkatársaival együtt sütött mézeskalácsot, bízva abban, hogy olyan emberek asztalára is édesség kerülhet az ünnepeken, akiknek erre nem lenne lehetősége, ráirányítva a figyelmet a segítségre szorulók számára karácsony környékén nyújtható odafigyelésre és önkéntes munkára.

Tűzifát osztott a Katolikus Karitász munkatársaival együtt Soltész Miklós Csepelen. Emellett egy kályhát, s a későbbiekben élelmet is kap az a család, amelyet felkeresett az államtitkár a Katolikus Karitász tagjaival ezen a napon. Az államtitkár az egyházi szervezeteken keresztül eljuttatható adományokra, valamint arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a vállalkozók egy kis odafigyelésének és jótékonykodásának köszönhetően számos ember életét tudják megkönnyíteni.

Dr. Simicskó István fiatalokkal, olimpikonokkal és a Sportért Felelős Államtitkárság munkatársaival közösen szépítette meg a gyermekotthon falait. Az államtitkár azért vállalta ezt az önkéntes munkát, mert úgy látja, ha ezt a környezetet közös munkával szebbé, színesebbé változtatják, akkor ez pozitívan hat a gyermekek közérzetére, vidámabbá válhatnak ettől. Az olimpikonok közül az önkéntes tevékenységhez csatlakozott Nébald György, Fábián László, Nagy Tímea, Kovács Koko István, kampányolva azon szervezetek mellett, amelyek a gyermekotthonok környezetét javítják, lakóinak életét teszik változatosabbá, érdekesebbé.

Czibere Károly általános iskolás gyermekeket korrepetált matematikából. Az államtitkár anno matematika-fizika szakos tanárnak készült, így megfelelő ismeretekkel felvértezve tudott segíteni a gyerekeknek. Önkéntes munkájával olyan szervezetek mellett kampányolt, amelyek segítik a más nemzetből érkező fiatalok tanulását, társadalomba történő beilleszkedését.

A két budapesti egyetemi campus mellett felépülő uszoda tereprendezési munkálataiban vett részt Palkovics László. A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címmel elkészült felsőoktatás-fejlesztési koncepció is kitér az egyetemek, főiskolák sportéletének megújítására. A felsőoktatásért felelős államtitkár az önkéntes tevékenységével azokra a szervezetekre hívta fel a figyelmet, amelyek fontosnak tartják és segítik ezeknek az intézményeknek a sportéletét.

Pro Domo:

A kampányról egy összefoglaló videó is készült, amely már elérhető a www.facebook.com/balogzoltanpol oldalon.

Emellett fotók is letölthetőek a https://www.wetransfer.com/downloads/7037439408143e0436d026588822f34520141205093444/5ecaa70f929e9e6e3a4b7fb27d93794b20141205093444/2c8d8c címről.

A miniszter és az államtitkárok önkéntes tevékenységéről készített videók az alábbi linkeken érhetők el:

Balog Zoltán:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/onkentesseget-nepszerusito-kampanyt-indit-az-emmi

Novák Katalin:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/csalad-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/novak-katalin-miskolcon-hivta-fel-a-figyelmet-az-onkentessegre

Czunyiné dr. Bertalan Judit:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kozneveleseert-felelos-allamtitkarsag/hirek/mezeskalacsot-keszitettek-az-onkentes-kampany-resztvevoi-tatabanyan

Rétvári Bence:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/retvari-bence-teat-es-szendvicset-osztott-nehez-helyzetben-elo-embereknek

Dr. Hoppál Péter:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/alapitvanyi-adomanygyujtesben-segitett-a-kulturaert-felelos-allamtitkar

dr. Zombor Gábor:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egeszsegugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/onkentesekkel-egyutt-ebedet-osztott-az-egeszsegugyert-felelos-allamtitkar

Dr. Lengyel Györgyi:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kozigazgatasi-allamtitkarsag/hirek/mezeskalacsot-sutott-onkentesekkel-egyutt-a-kozigazgatasi-allamtitkar

Soltész Miklós:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzetisegi-es-civil-tarsadalmi-kapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tuzifat-osztott-a-katolikus-karitasz-munkatarsaival-egyutt-soltesz-miklos

Dr. Simicskó István, Czibere Károly és Palkovics László önkéntes tevékenységéről készült videók feltöltése folyamatban van a http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek oldalra.

Budapest, 2014. december 5.