Sajtóközlemények címkéhez tartozó bejegyzések

Balog Zoltán pápai audiencián vett részt Rómában

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar romák zarándoklatának fővédnökeként ma délelőtt zarándokok, valamint Erdő Péter bíboros, illetve Székely János, Keresztes Szilárd és Orosz Atanáz püspökök társaságában pápai audiencián vett részt. A római Szent Péter téren lezajlott esemény résztvevői énekkel és ajándékkal köszöntötték a Szentatyát.

A magyar romák római zarándoklata nem volt előzmény nélküli: tíz évvel ezelőtt egyszer már útra keltek, hogy meglátogassák II. János Pál pápát, aki akkor kitüntetett szeretettel fogadta őket. Az általa megáldott keresztet Csatkán őrzik a kifejezetten erre a célra épített kápolnában, és innen viszik a nagy roma búcsúk – pl. Mátraverebély Szentkút – helyszínére.

Az akkori nagysikerű zarándoklatot a magyar romák az idén újra megismételték, ezúttal Ferenc pápát látogatták meg Rómában. A romák az esemény fővédnökének Balog Zoltán minisztert, valamint Székely Jánost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Roma Pasztorációs Bizottságának elnökét kérték fel. A pápa az ő vezetésükkel fogadta audiencián a zarándokok küldöttségét, akik elénekelték a Szentatyának a cigány himnusz első és utolsó strófáját, majd átadták neki Kosztics László fafaragó művész Cigány Madonna című szobrát. Az audiencia résztvevői egyszersmind tolmácsolták Ferenc pápának azt a reményüket, hogy 2016-ban Magyarországon is üdvözölhetik őt.

A magyar romák római zarándoklata november 3-án szentmisével kezdődött a budapesti Szent István-bazilikában, majd a résztvevők az út során meglátogatták az ovietoi székesegyházat, a római Szent Péter-bazilikát, valamint a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházat is.

Balog Zoltán átadta a Károli Gáspár-díjakat

2013. október 31-én, a Reformáció Napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Károli Gáspár-díjat adott át Berkesi Sándor karnagy, zenepedagógusnak, Dr. Csepregi Zoltán egyháztörténész, teológusnak és A. Molnár Ferenc nyelvtörténész, filológusnak.

Az egyházügyért is felelős miniszter a Reformáció Napjával kapcsolatban elmondta: ezen a napon alakul meg Magyarország miniszterelnöke vezetésével a Reformáció Emlékbizottsága, amely az állam és az egyház olyan közös szervezete lesz, amelyen keresztül közösen készülhetünk a reformáció elindulásának 500. évfordulójára, 2017. október 31-re.

A Károli Gáspár-díjat azon kiemelkedő tudósok kapják, akik a hittudományok terén maradandót alkotva gazdagították a magyar vallásos és szellemi életet és kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok területén.

Balog Zoltán az díjak átadóünnepségén elmondta: „Méltó, hogy az a díj, amellyel kulturális és tudományos teljesítményeket ismerünk el, Károli Gáspár nevét viseli. Akiket ma elismerünk, azok ajándékot hoznak a magyar kultúrába: a zenét hozzák, a zene újraalkotását, az egyháztörténetet és a nyelvészetet.”

A miniszter kiemelte: „Mindez azt fejezi ki, hogy a kultúra és a hit, ezen belül a kultúra és a keresztény hit, ezen belül a kultúra és a protestáns hit egymásnak nem ellenfelei, még csak nem is riválisai, hanem összetartoznak.”

Az egyházügyért is felelős miniszter a Reformáció Napjával kapcsolatban elmondta: ezen a napon alakul meg a Reformáció Emlékbizottsága, amely az állam és az egyház olyan közös szervezete lesz, amelyen keresztül közösen készülhetünk a reformáció elindulásának 500. évfordulójára, 2017. október 31-re.

Ugyancsak a mai napon írt alá megállapodást Magyarország Miniszterelnöke a Magyarországi Evangélikus Egyházzal az elkövetkezendő évek együttműködéséről, a Győri Evangélikus Egyházközség tulajdonban lévő Insula Lutherana épületegyüttes részeit képező épületek és a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezetének tulajdonában lévő, az Evangélikus Országos Múzeumnak helyet adó épület rekonstrukciójáról, infrastrukturális fejlesztéséről és akadálymentesítéséről.

Berkesi Sándor karnagy, zenepedagógus, hazai zenei élet elismert képviselője, a magyar kóruskultúra kiemelkedő művelője. Zeneakadémiai diplomájának megszerzése évében 1967-ben lett a Debreceni Református Kollégium gimnáziuma énektanára, a Kántus vezetője, utóbb vezető karnagya. Vezetése alatt a nagy múltú Kántus idehaza és mintegy 30 országban igen nagyszámú szerepléssel és hangversenysorozattal öregbítette a magyar zenekultúra hírnevét. Berkesi Sándor két református énekgyűjteményt szerkesztett, írásai gyűjteményes kötetben jelentek meg.

Dr. Csepregi Zoltán egyháztörténész, teológus, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára. 2011-ben lett az MTA doktora „A reformáció nyelve” címet viselő értekezésének megvédésével. Csaknem száz tudományos közleménye, tanulmánya és cikke jelent meg. Kiemelkedő a száma a külföldön német nyelven publikált írásainak. Újabban Luther Válogatott Műveinek magyar fordítója, sajtó alá rendezője és szerkesztője.

A. Molnár Ferenc nyelvtörténész, filológus, a Miskolci Egyetem professor emeritusa. Kutatási területe a magyar nyelvtörténet, a nyelvi emlékek művelődéstörténeti vonatkozásainak vizsgálata különös tekintettel a régi magyar irodalomra, továbbá a finnugor filológia. Legutóbb Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításainak szöveghagyományozódásáról jelent meg könyve 2012-ben. További öt könyv, szerkesztések, háromszáznál több tudományos közlemény fűződik nevéhez. Angolul, németül, finnül is publikál.

(Fotó: Botár Gergely, Kormány.hu)

Zeneakadémia – Lovagkereszt a felújítást irányító szakembereknek

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át kedden Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek.

Lakatos Gergely a projekt egyik megálmodója és motorja volt tíz éven keresztül, irányításával valósult meg a műszaki tartalom tervezése és kivitelezése. Munkáját két, magas színvonalon tervezett és kivitelezett létesítmény, a Wesselényi utcai, Ligeti Györgyről elnevezett új oktatási épület és a Liszt Ferenc téri páratlanul felújított, kiemelkedő örökségvédelmi értéket képviselő Liszt Ferenc Zeneakadémia dicséri.

Csepeli László több évtized, közszolgálatban eltöltött időszakot követően 2011-ben, megvalósítást koordináló vezetőként kapcsolódott a projekthez. Munkájában mindvégig szem előtt tartotta az értékvédelmi szempontokat, egyúttal kiemelkedő szakmai felkészültségről és emberi hozzáállásról tett tanúbizonyságot.

(Fotó: Botár Gergely, Kormany.hu)

Balog Zoltán: nagyobb stratégia része a felújítás

A Zeneakadémia felújítása nem izolált projekt, hanem más beruházásokkal együtt a kormány nagyobb ívű kulturális stratégiájába illeszkedik – mondta a zenepalota keddi budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán kiemelte az összefogást, amely a történelmi épület tízéves felújítási projektjében megmutatkozott, méltatva elődje, a szocialista Hiller István érdemeit is.

Emlékeztetett arra, hogy a felújításra és a Wesselényi utcai új oktatási központ kialakítására 13,2 milliárd forint uniós és hazai forrást szántak. A múlt iránti tisztelet együtt érvényesült azzal az igénnyel, hogy a legmodernebb, világszínvonalú technikával szereljék fel a Zeneakadémiát – hangsúlyozta.

A tárcavezető elmondása szerint a kormány célja, hogy Budapest a zene világvárosa legyen, ezért megújul a Pesti Vigadó, az Erkel Színház, a Mátyás-templom, és részben állami támogatással felépült a Budapest Music Center, így esténként csakhamar 8000 ember hallgathat egyszerre hangversenyt Budapesten. A világszínvonalú épületeket világszínvonalú programokkal kell megtölteni – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ezért kérték fel Batta Andrást, a Zeneakadémia rektorát az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztosnak.

Balog Zoltán kitért arra, hogy az egységes fővárosi kulturális stratégia megalkotására jött létre nemrég a Fesztivál Tanács, amelyben minden jelentős budapesti kulturális intézmény vezetője helyet kapott. A legfontosabb fővárosi programsorozatokra, a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztiválra évi csaknem 2 milliárd forint támogatást ad majd az állam.

Mint elhangzott, rövidesen megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a megújult Várkert Bazár, megkezdi működését a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ, és jól halad a városligeti Múzeumi Negyed tervezése is.

A 2014-es Holokauszt emlékévben a kormányzat ehhez a nemzeti és világtragédiához is jelentős mértékben a kultúrán keresztül szeretne közelíteni – jelentette be Balog Zoltán.

(Forrás: MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor)

Balog Zoltán magyar művészek munkáiból álló kiállítást nyitott meg Indiában

 Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon képzőművészeti kiállítást nyitott meg az indiai Mumbaiban. A Csáji Attila kurátor által kidolgozott koncepció mentén felépített válogatás a magyar kortárs alkotók által létrehozott értékeket mutatja be, elsősorban az organikus-, valamint fényművészeti alkotásokra koncentrálva.

Magyarország és India kulturális partnerségi kapcsolatának fejlődése jeleként Balog Zoltán nyitotta meg a mumbaii Modern Művészetek Nemzeti Galériájában megtekinthető, Az organikustól a fényművészetig című kiállítást. A megnyitóra azt követően került sor, hogy a miniszter Újdelhiben kétoldalú kulturális megállapodást írt alá az Indiai Köztársaság Kulturális Minisztériumának képviselőjével.

A kiállítási anyag összeállítása során a szervezők különös figyelmet fordítottak arra, hogy a magyar kultúrát tértől és időtől függetlenül, tradíciók eleven láncolataként mutassák be, mindezt az utóbbi évtizedek során született alkotásokon keresztül.

A kiállítás alapvetően két művészeti ágat ölel fel: a makoveczi hagyományokból eredő, szakrális funkcióval is bíró organikus művészetet, valamint a számos kiemelkedő magyar alkotó által is fémjelzett, a digitális korszak és a tradíciók elegyéből táplálkozó fényművészetet.