A gazdaság állapotának és a várható folyamatoknak az áttekintése mellett egy megállapodás megkötésében is megegyezett Orbán Viktor kormányfő és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat részeként folytatott megbeszélésen.
fidesz.hu bejegyzései
A jegybank elnökével konzultált Orbán Viktor
Az egyeztetésen a felek tárgyaltak az államadósság javuló helyzetéről, továbbá elégedetten állapították meg, hogy folyamatosan és nagymértékben nő a lakosság kezében lévő állampapír-állomány.
“Meg kell küzdeni az uniós támogatásokért”
Szükség van a fejlesztési források milliárdjaira munkahelyek teremtéséhez, az elmúlt négy évben megkezdett munka folytatásához – mondta Németh Lászlóné Siófokon.
Zsigó: Meg kell védeni a devizahiteleseket
A Fidesz szóvivője szerint mindenképp fontos, hogy a Kúria döntsön a devizahitelek ügyében, mert ez kell ahhoz, hogy ha a parlament törvényt hoz a kérdésben, annak ne az adósok igyák meg a levét.
A kormány összetételéről tárgyal az Országgyűlés
Az Országgyűlés keddi ülésnapján tárgyalhatja a harmadik Orbán-kormány összetételéről szóló indítványt, amely alapján a kabinet összesen kilenc minisztériummal kezdheti meg működését június 6-ától.
