fidesz.hu bejegyzései

Szakmai szervezetek is kiállnak az Erzsébet-program mellett

Egy tucat szakmai szervezet áll ki az Erzsébet-program mellett. A nagycsaládosokat és a fogyatékossággal élőket képviselő országos szervezetek küldöttjei közös petíciót fogadtak el a Brüsszelből indított támadások következtében veszélybe került az Erzsébet-program jövője mellett.

“Olyan közösség, amely minden tekintetben példaként szolgál”

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, az elismerést Mádl Dalma – az egykori államfő Mádl Ferenc özvegye – adta át pénteken a fővárosban.

Szeretettel várunk mindenkit a nagygyűlésre!

A Fidesz szeretettel vár mindenkit szombaton 15 órára a megújult Kossuth térre, ahol a hivatalos eskütételt követően beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Szájer József európai parlamenti képviselő.

Jegyzői hatáskörben, szakmai döntés született az újbudai választókerületekről

Légből kapottnak nevezete Újbuda fideszes polgármestere a szocialisták állítását az önkormányzati választási körzethatárok átalakításáról. Hoffmann Tamás szerint jegyzői hatáskörben, szakmai döntés született a választókerületekről.