fidesz.hu bejegyzései

2014 Szeged számára egy új korszak kezdete lesz

A munkát most is elvégeztük, nyugodtan állhatunk a rajtvonalra, de ahhoz, hogy a hajóm elsőként érjen a célba, Önökre is szükség van – hangzott el a Fidesz szegedi választási gyűlésén, pénteken.

Jelentősen nőni fog a Kínába irányuló magyar export

Jelentősen növekedni fog a Kínába irányuló magyar export, miután Magyarország, egy hosszú tárgyalássorozat után megkapta az engedélyt, hogy fagyaszott sertés-, liba- és kacsahúst szállítson oda – jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Hiánypótló beruházás Kaposváron

Hiánypótló beruházást indíthat el a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete egy, főként az autisták életét segítő 1,2 milliárd forint összértékű pályázat egyik nyerteseként – mondta a szociális és családügyért felelős államtitkár pénteken Kaposváron az Aquapóniás foglalkoztató- és képzőközpont alapkövének elhelyezésekor.

Elkerülő út épül Nagylaknál

Elkerülő út épül 3,5-4 milliárd forintból Nagylaknál, amely az M43-as autópályát a régi határátkelőhellyel összekapcsolva tehermentesíti a Csongrád megyei községet – jelentette be Lázár János pénteken a helyszínen.