Varga Mihály szerint 2013-ban trendforduló volt a gazdaságban, a folyamatok az elemzői várakozásoknál is kedvezőbben alakultak, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a mostani volt az első „nem válság karácsony” a válság 2008-as kitörése óta.
fidesz.hu bejegyzései
4,5 milliárdos program indul
A pályázat országhatáron belüli és határon túli, valamint Európai Unión belüli testvériskolai kapcsolatok felvételét támogatja.
Hazánk a saját útját járta
Nehéz év előtt áll az Európai Unió, májusban európai parlamenti (EP-) választások lesznek, amelyen előretörhetnek az euroszkeptikus pártok – mondta a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Megint hamisított a baloldal
Újabb hamisítási botrányba keveredtek a szocialisták. Mesterházy Attila Facebook oldalán egy meghamisított képet tett közzé Németh Szilárd vagyonnyilatkozatáról, aki hamis magánokirat felhasználása miatt feljelentette az MSZP elnökét.br>
Ők egyszer már tönkretették az országot
Kósa Lajos szerint nem segít az országon, ha a baloldalon előhúznak miniszterelnök-jelöltként egy újabb marionettfigurát, mivel a meghatározó emberek ugyanazok, akik az előző korszakban is vezették az országot.
