254 törvényt hozott tavaly a parlament, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik évben. Az Országgyűlés hétszer módosította a költségvetést, kétszer az alkotmányt, és mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el.
fidesz.hu bejegyzései
Tanulást és a munkát kínálunk a romáknak
A Die Welt című német konzervatív lap Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével közölt interjút a roma integrációról hétfői számában.
„A pénzügyi rezsicsökkentés a magyar családokat érinti”
A Fidesz mindent megtesz, hogy a pénzintézetek ne háríthassák át a pénzügyi rezsicsökkentés költségeit az ügyfelekre. A szóvivő szerint ez jogszabályokkal, hatósági felügyelettel is megakadályozható.
Folytatódik a rezsicsökkentés
Még januárban döntés születhet az újabb rezsicsökkentésről – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
Bányai Gábor széles támogatottsággal indul
Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott hétfőn este a kiskunhalasi Csipke Hotelben Bányai Gábor Bács-Kiskun megye 5. számú választó kerületének fideszes jelöltje.
