Felgyorsul a 2014-2020 közötti időszak európai uniós fejlesztéseinek tervezése és programozása Nógrád megyében – közölte a megyei közgyűlés elnöke.
fidesz.hu bejegyzései
„A határon túli magyarokat ért jogsértés közös ügy”
A Fidelitas mélyen felháborítónak tartja, hogy egy olyan szervezet, mint a TASZ, nem kíván olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyek valóban a magyar közösség érdekeit szolgálnák – mondta Nemcsik Mátyás, a Fidelitas országos alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. Kurucz Dániel, a Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője ugyanitt arról beszélt, a TASZ nem képes objektíven különbséget tenni az emberi jogok között.
Politikai viharkeltés, amit az ellenzék művel
Az az álláspontunk, hogy mindenki végezze a maga dolgát, a NAV-ügyben már az ügyészség nyomoz – jelentette ki Kocsis Máté.
A legkorruptabb kormány volt a 2010 előtti baloldali kabinet
Ha visszaemlékezünk a 2010 előtti időszakra, – amikor számtalan baloldali politikus keveredett korrupciós ügybe – akkor kijelenthetjük, hogy minden idők legkorruptabb kormányzata volt a baloldali – hangsúlyozta Kocsis Máté keddi sajtótájékoztatóján.
Határozott lépésekre van szükség
Az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadta el Járóka Lívia fideszes EP-képviselő jelentését a mai plenáris ülésén. A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének nemi szempontjairól szóló dokumentum egyrészt a magyar elnökség által útnak indított keretstratégia kezdeti szakaszának tanulságait elemzi, másrészt konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a roma nők sajátos helyzetének javítására.
