Tizenhét jogszabályt is elfogadhat az Országgyűlés a hétfői ülésnapján. A Ház ülése 13 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amelyeket interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követnek.
fidesz.hu bejegyzései
“Nem szabad felednünk”
A kommunista múlt feltárása lesz a legfontosabb feladata a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, amelynek jogi kereteit most tárgyalja az Országgyűlés – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az 1956. december 8-i sortűz évfordulóján tartott salgótarjáni megemlékezésen.
Egyre növekszik a bizalom Magyarország iránt
Magyarországon 2013-ban egyértelműen megtörtént a növekedési fordulat. A tények ezt igazolják, a harmadik negyedévben a magyar gazdaság 1.8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője.
“A mezőgazdaság a város egyik meghatározó ágazata”
Vásárcsarnok épül a gyulai piacon 48 millió forintból. Az önkormányzat sikeresen pályázott a Vidékfejlesztési Minisztérium tanyafejlesztési program keretére, és a költségek kilencven százalékára nyert támogatást – jelentette be Görgényi Ernő polgármester vasárnap sajtótájékoztatón a beruházás helyszínén.
Gyurcsány a baloldali párttársaival harcol
Kövér László szerint az ellenzéknek jelenleg nincsen programja, hiteles kormányzati kritikája, hiteles személyei, ráadásul egység sincsen.
