fidesz.hu bejegyzései

„Az adócsalóknak a rács mögött van a helyük”

Ideje lenne, hogy a szocialisták is megértsék a demokrácia játékszabályait. Nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője vasárnap, Józsa István szocialista országgyűlési képviselő nyilatkozatára reagálva.

Munkába és a tanulásba kell invesztálni

Szükség van az önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre – mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.

Zalában kilencven településen részesülhetnek tűzifa-támogatásban

Zala megyében kilencven település összesen 31 millió forint állami támogatást nyert el a szociális tűzifaprogramra szóló kétmilliárd forintos keretből – közölte a választókerület fideszes országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján a Zala megyei Tófejen.

Nagy áttörést jelent az eredmény

Nagy áttörésnek tartja Martonyi János külügyminiszter a világkereskedelem reformjáról szombat hajnalban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciáján megszületett megállapodást. A külügyminiszter szombaton telefonon az MTI-nek azt mondta, az egyezség olyan kereskedelemkönnyítést tesz lehetővé, amely Magyarországnak is hasznos.

A baloldal kormányzása mélyítette el Magyarországon a szegénységet

„A szocialisták, Korózs Lajos bukott államtitkárukkal az élükön, két kormánycikluson át mélyítették el a munkanélküliséget és a szegénységet”- írta közleményében Hoppál Péter, az MSZP-s politikus szombati kijelentéseire reagálva.