Idén eddig csaknem 100 ezer forint megtakarítást jelentett a kormányzat rezsicsökkentési programja vendéglátóinknak – közölte Németh Szilárd.
fidesz.hu bejegyzései
Kiemelt támogatás a nőknek és az édesanyáknak
A gyed extra január elsejétől történő bevezetésének legfontosabb üzenete, hogy az édesanyákat és a nőket a kormány részéről kiemelt tisztelet és támogatás övezi – hangoztatta Hoppál Péter, a Fidesz pécsi választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón Pécsen.
A sikerhez kellett az együttműködés
Varga Mihály szerint abban, hogy a kormány által az utóbbi három évben végrehajtott strukturális átalakítások nem jártak nagy társadalmi megrázkódtatással, komoly szerepe volt az érdekképviseletekkel való megfelelő együttműködésnek.
Fejér megye nem kér a bukott baloldalból!
A szocialisták eladósodást és munkanélküliséget hoztak Fejér megyére, ezért az itt élők nem kérnek a bukott baloldalból. Ma ahogy az egész országban, úgy Fejér megyében is csökken a munkanélküliség, a megyében egy év alatt 16%-kal 5600 fővel kevesebb a munkanélküli – reagált Tóth Erika, a kormánypárt Fejér megyei frakcióvezetője Mesterházy Attila székesfehérvári látogatására.
Az állam 4 milliárdnyi adósságot vállal át Győrtől
Győr városától 4,4 milliárd forint adósságot vállal át a kormány. A konszolidáció második üteme Győr-Moson-Sopron megyét 12 milliárd forinttal érinti. A folyamatot március 1-jéig kell lezárni – közölte a nemzeti fejlesztési miniszter győri tájékoztatóján pénteken.
