Kiemelt célunk, hogy élethosszig tartó szociális biztonságban élhessenek az idősek – fogalmazott Iván László országgyűlési képviselő az Idősügyi Tanács csütörtöki ülése után.
fidesz.hu bejegyzései
Közfoglalkoztatottak építettek vályogházakat
Csütörtökön adták át azokat a vályogházakat a Baranya megyei Gilvánfán, amelyek az országban egyedülálló „vályogvető” közfoglalkoztatási program keretében épültek – közölte a távirati irodával a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Kerékpárutat avattak Salgótarjánban
Két és fél kilométerrel lett hosszabb a salgótarjáni, eddig mintegy öt kilométeres kerékpárút.
Ahogy a bajai videót, úgy a tényeket is hamisítják a szocialisták
Ahogy a bajai videót, úgy a tényeket is hamisítják a szocialisták – reagált a Fidesz Szanyi Tibor és Gúr Roland nyilatkozataira, csütörtökön.
Kaposváron is megnyílt a Nyitott Tanulási Központ
Nyitott Tanulási Központot adták át Kaposváron csütörtökön, s ezzel Balatonföldvár és Csurgó után a somogyi megyeszékhelyen is lehetőségük lesz ingyenes tanulni, különböző képzéseken részt venni azoknak, akiknek új ismeretekre vagy a meglévők felfrissítésére van szükségük a munkájukhoz, illetve az elhelyezkedéshez.
