fidesz.hu bejegyzései

Munkába és a tanulásba kell invesztálni

Szükség van az önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre – mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.

Zalában kilencven településen részesülhetnek tűzifa-támogatásban

Zala megyében kilencven település összesen 31 millió forint állami támogatást nyert el a szociális tűzifaprogramra szóló kétmilliárd forintos keretből – közölte a választókerület fideszes országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján a Zala megyei Tófejen.

Nagy áttörést jelent az eredmény

Nagy áttörésnek tartja Martonyi János külügyminiszter a világkereskedelem reformjáról szombat hajnalban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciáján megszületett megállapodást. A külügyminiszter szombaton telefonon az MTI-nek azt mondta, az egyezség olyan kereskedelemkönnyítést tesz lehetővé, amely Magyarországnak is hasznos.

A baloldal kormányzása mélyítette el Magyarországon a szegénységet

„A szocialisták, Korózs Lajos bukott államtitkárukkal az élükön, két kormánycikluson át mélyítették el a munkanélküliséget és a szegénységet”- írta közleményében Hoppál Péter, az MSZP-s politikus szombati kijelentéseire reagálva.

A bankok tartsák be a törvényeket!

A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvény nagyon világosan kimondja: a bankok nem emelhetik meg a díjaikat az ingyenes készpénzfelvétel miatt – szögezte le Hoppál Péter szombati sajtótájékoztatóján.