A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításáról tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Dragoljub Simonovic-csal, a Szerb Vasutak vezérigazgatójával pénteken a magyar fővárosban – közölte az államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel.
fidesz.hu bejegyzései
Tanulással a hátrányok leküzdéséért
Nyitott Tanulási Központ létesült Karcagon, amelyben ingyenesen biztosítják a lehetőséget a munkahelyük elvesztésében fenyegetetteknek, vagy a munkanélkülieknek az alapkészségek és a kulcskompetenciák fejlesztésére – közölte a vidékfejlesztési miniszter a központ megnyitóján a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen.
„Karácsony előtt mindig gondolni kell másokra”
A fővédnöknek az a feladata, hogy elhozza a Mikulás zsákját – mondta Rogán Antal a Mikulásgyár pénteki megnyitóján.
Százezer ember képzése indult a téli közfoglalkoztatási programban
Százezer ember képzése indult el december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában, amelyben március 31-ig átlagosan kétszázezren vesznek részt – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A szocialisták már megint a bankokat féltik
A szocialisták már megint a bankok terhei miatt aggódnak – reagált közleményben Hoppál Péter Simon Gábor nyilatkozatára.
