Európában egyedülálló módon hazánkban vezethetik be először a közszolgálatban a már létező idegennyelvi-pótlék mintájára a magyar jelnyelv ismeretéért adható pótlékot.
fidesz.hu bejegyzései
Magyarországnak erőteljes jelzést kellett adnia
Magyarország nem fogadja el a nemzeti hatáskörök uniós elvonását, az EU alapszerződésének „lopakodó” módosítását – indokolta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben azt, hogy Cameronnal együtt ellenezte Juncker jelölését.
Ezt a fogyasztók már régóta várták a kormánytól
Trócsányi László szerint a pénteken benyújtott kormány-előterjesztés az első lépése annak, hogy egy ősszel beterjesztendő második jogszabálycsomaggal az év végéig mindenki számára elfogadható, korrekt módon rendezzék a devizahitelek kérdését.
Devizahitelek: a Ház előtt a törvényjavaslat
Benyújtotta a kormány pénteken az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel.
A szabad nemzetek Európáját szeretnénk építeni
A megbízólevelek ünnepélyes átadásával lehetőséget kaptunk arra, hogy megkezdhessük a következő öt éves munkánkat az Európai Parlamentben – jelentette ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó.