Gyimesi Viktor bejegyzései

Zenetermet adtak át a gyárvárosi iskolában

Egy új teremmel lettek gazdagabbak a Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. A szervezők zenés videókkal, az iskolások színvonalas műsorral készültek az avatóra.

A rendezvényen részt vettek többek között Pál Miklós és Haász János önkormányzati képviselők, a KLIK igazgatóhelyettese, Tóth László Ákos is.

Tóth Ilona intézményvezető úgy fogalmazott, ma „összefonódik múlt, jelen és jövő ebben a teremben”. Utalva ezzel a jelen lévő sok volt tanulóra és zenekari tagra, illetve a műsorszámokat adó kisebb és nagyobb diákokra. A Rajnai Henrik Zeneterem a jelen és a jövő generációját is szolgálni fogja.

Az igazgatónő hosszasan megemlékezett Rajnai Henrikről, a terem névadójáról, és elévülhetetlen érdemeiről, melyeket munkássága során szerzett. A terem elsősorban az előtte való tisztelgés jele, ahol minőségi oktatással, az iskola közösségének építésével éltetik tovább Rajnai emlékét.

zene terem, gyárváros, iskola, hl02

A terem avatásán a jelenlevők zenés archív felvételeket tekintettek meg az Úttörő Zenekar múltjáról, sikereiről.

A műsor fényét tovább emelték az iskolások produkciói – kórus, rezesbanda, zongora, fuvola és táncosok is szórakoztatták a teremavató közönségét.

zene terem, gyárváros, iskola, hl04

A fúvószenekar története
A Pécs-Gyárvárosi Úttörő Zenekar 1957-ben alakult meg, Rajnai Henrik vezetésével, aki abban az évben érkezett az iskolába. A kiváló zenepedagógus tizenhat éven keresztül vezette a zenekart, országos sikereket érve el, gyerekek százaival szerettette meg a fúvószenét. Az évtizedek során számos hazai és nemzetközi sikert értek el. Ma Neumayer Károly Liszt-díjas karnagy vezeti az együttest.

Zenetermet adtak át a gyárvárosi iskolábanpecsma.hu.

Már neten is pötyöghetjük bűneinket

A Vatikánnak is muszáj haladnia a korral, mára sok olyan dolgot elfogadott a katolikus egyház, amiről régen hallani sem akartak – pont a személytelenné válás veszélye miatt. Kiváló példa erre, hogy már jó pár éve a Római Katolikus Egyház jóváhagyta az iPhone-ra kifejlesztett, és a „Confession: A Roman Catholic App” névre elkeresztelt alkalmazást. Ez segít felkészülni a gyónásra a bűnök bepötyögésével.

Elindultak a misék online közvetítései is, a fekvőbeteg és a mozgásban korlátozott betegek számára. Ám ez mindenki számára jó alkalommá vált arra, hogy ne tegye ki a lábát otthonról, újra egy lépés a személytelenné váló hitélet felé. Böjte Csaba erdélyi ferences atya nemrég bekameráztatta templomát, és a teljes plébániát, hogy bárki bármikor részesüljön az igehirdetésben.

Gál Károly plébános a Pécsi Egyházmegye részéről úgy nyilatkozott, a hívő élet alapvetően közösségi, a személyes találkozás és beszélgetés semmi mással nem pótolható – különösen igaz ez például a szentgyónásra.

Egyes applikációk azonban alkalmasak a lelki élet elmélyítésére, ilyen például a napi evangéliumi szakaszokat, liturgikus naptárakat megjelenítő programok. Sőt,mivel a gyónásnak nagyon fontos része a felkészülés, és ha egy felkészítő alkalmazás ebben segíteni tud, akkor az is hasznos lehet – mondja a pap.

Az online világ valóban közelebb tudja hozni Istent a fiatalokhoz, hiszen a modern technikai eszközök közel állnak hozzájuk. Azonban beszélhetünk technikáról, okostelefonokról, a személyesség a legfontosabb, a beszélgetések, a személyes találkozások – vélekedett.

Éppen ezért a netes gyónás és mise elképzelhetetlen, de talán nincs is rá szükség. Vannak olyan mindennapi dolgok amiket szintén lehetne helyettesíteni alkalmazásokkal, de felesleges. Ezeket megélni kell. Ez ugyanúgy érvényes a vallási liturgikus dolgokra is.

A plébános hozzátette: a Pécsi Egyházmegye konzervatív közösség. És bár használunk online eszközöket, ilyesfajta alkalmazásokat, a gyónást biztosan nem fogják digitalizálni.

Már neten is pötyöghetjük bűneinketpecsma.hu.

Óriási kamu a magasházi azbeszt

Nem az első, de sajnos valószínűleg nem is az utolsó alaptalan rémhír kezdett terjedni a napokban a Magasház bontásával kapcsolatban. Utánajártunk annak, hogy mi a valóság!

A legújabb fals információ komoly hatásokkal járt. Azt eredményezte, hogy miatta ovisok szokhatnak be új intézményekbe. Azt beszélték ugyanis, hogy a Magasházban tekintélyes mennyiségű rákkeltő azbeszt található, ami felszabadulhat a bontáskor. A bepánikoló szülők pedig anélkül léptek, hogy egyetlen szakembert is megkérdeztek volna.

A szájról-szájra terjedő rémhírt nem tudni, ki kezdte el terjeszteni, mindenesetre annyit elért vele az illető, hogy a szomszédos óvodából elvitték a szülők a gyerekek egy részét.

Pedig a Magasház építésekor már szóba sem kerülhetett az azbeszt használata, már akkor tudták ugyanis, hogy egészségre káros lehet ez az anyag.

A Magasház
Bármilyen félelmetes is, nem rákkeltő a Szellemház

Áspán László okleveles építészmérnök, a terület szakértője végigkövette az épület kálváriáját. Mint mondta, a tervek és a technológia megalkotásánál szóba sem került az azbeszt használata, hiszen már régen nem alkalmazták az anyagot akkoriban.

Áspán szerint a rémhír alapját az adhatta, hogy 2003-ban használtak szigetelőanyagot a ház megerősítésekor. Azonban teljesen másfélét.

Akkor minimális mennyiségben ásványgyapotot is alkalmaztak szigetelésként. Ezt az anyagot pedig rendszeresen használják hazánkban és külföldön is, mivel kiváló hőtartó tulajdonságai vannak. A gyapot viszont egyáltalán nem mérgező, de erre hihették azt a laikusok, hogy az a valójában káros azbeszt. Egy súlyos félreértésről van szó – mondta.

A pánikot keltő hír hallatára az idős mérnök személyesen látogatta meg az üresen álló szellemházat ismét, csak hogy sokadjára is megbizonyosodjon arról, amit már az építéskor tudott. Természetesen nem kellett csalódnia. Nyoma sincs azbesztnek az épületben.

A bontó konzorciumnál pedig azt mondják, nemhogy az azbeszttől, de a portól és a füsttől sem kell félni a szégyenfolt eltüntetésekor.

A Magasház bontását kivitelező STRABAG MML Kft. – Land-Bau Kft. tájékoztatásai szerint több alkalommal sor fog kerülni a zaj- és porterhelés ellenőrző mérésére, illetve a környező utakat, járdákat folyamatos rendszerességgel takarítani fogják a kivitelezők.

Mi az az azbeszt?
A magnézium-szilikátot (a rettegett azbesztet) hő- és gépészeti szigetelésre használták régebben a cementbe belekeverve, ám mióta rákkeltő hatása bebizonyosodott, nem alkalmazták az építőiparban. A felhasználásával készült területekről egyébként speciális eljárással távolítják el, és veszélyes anyagnak nyilvánítják. Mivel a Magasházban nincs azbeszt, így esetünkben ilyen eljárásokra sem kell felkészülni.

Óriási kamu a magasházi azbesztpecsma.hu.

Sosem késő volán mögé ülni

Ősz hajú sofőr a volán mögött – sok autós rémálma. Aki idős az lassú, és balesetveszélyes. Nem lát, nem hall. Hiába rohannak a fiatalok már 16 évesen A-kategóriás jogosítványt szerezni, az utakon még mindig sok olyan sofőr vezet, aki megette már kenyere javát. De valóban ilyen rossz a helyzet? Mekkora veszélyt hordoz magában egy frissen levizsgázott idős vezető?

Nagyon elvétve, de azért felkeresik az autósiskolákat az idősebb korosztály tagjai is. Ugyanolyan lelkesedéssel, mintha azt több évtizeddel azelőtt tették volna. Csak azóta a test, a reflex már megváltozott. Ráadásul velük bizalmatlanabbak is az utcán közlekedők.

Rácz István, a Sziget Autósiskola vezetője elmondta, ritka a 60 év feletti tanuló. Ám ha jönnek, jellemző, hogy óriási elszántság, akarat fűti őket. Ezért gyakran nagyon szigorúak magukhoz, felnagyítják hibáikat a vezetés során. De nyilvánvalóan a reflexek jelentősen gyengébbek mint a fiatalok esetében. Ezért a gyakorlat során is nehézkes a mozgásuk, a rutinmozdulatokat is lassan sajátítják el, több vezetési alkalomra van szükségük. A kopott reflexeket azonban élettapasztalatukkal próbálják helyettesíteni, mivel a kezdőknél jobban fel tudják mérni a távolságokat, a sebességet.

Szalai Tibor oktató, a Mediterrán Autósiskola vezetője szintén úgy nyilatkozott, abszolút nem jellemző a 65-70 évnél idősebb vezetni vágyó tanuló. Az oktatók tapasztalatai alapján elmondható, hogy több időre, több gyakorlati órára van szükségük, hogy rögzüljenek a szükséges vezetési mozdulatok.

Ezzel együtt viszont rendszeresen nagyobb rálátásuk van a közlekedésre, mint egy fiatalnak, Busszal jártak, mások mellett ültek és utaztak hosszú évekig, ismerik az utcai közlekedést.

Dr. Gyuk Mária háziorvos arról számolt be, bőven akadnak 80 év felettiek is, akik jogosítványhosszabbításért folyamodnak, és sokan alkalmasnak bizonyulnak, ki lehet adni nekik az engedélyt.

Ellenben akadnak olyanok is, akik nem nagyon gyakorolnak önkritikát. A háziorvos elmesélte, akadt már jó pár olyan jogosítványhosszabbításos esete, mikor konfliktusba keveredett az illetővel, mivel alkalmatlannak bizonyult, ám nem látta ezt be. Szerencsére folyamatosak az alkalmassági vizsgálatok szigorításai.

Sosem késő volán mögé ülnipecsma.hu.

Nyakunkon az influenza-járvány

Idén is útjára indult a H1N1 úgynevezett A-típusos influenza, ami súlyos szövődményekkel is járhat. Már év elején több mint tízezren fordultak orvoshoz panaszaikkal, várhatóan ez a szám még jócskán növekedni fog februárban. Az országban már járvány van. 

Az ÁNTSZ az utolsó pillanatig biztat, oltassuk be magunkat. Az oltóanyag 10-14 nap alatt kezd hatni, tehát lassan lejár az idő. A hatóanyag védelmet nyújt a kellemetlen tünetek, halálos szövődmények ellen.

Dr. Princz János, a Magyar Praktizáló Orvosok Szövetségének baranyai elnöke azt mondta, praxisának körülbelül 15-20%-a oltatja be magát az egész influenza szezon alatt. Ez az arány évek óta nem változott.

Az oltást kérők között azonban sokan kérik a térítésmentes vakcinát is a államilag támogatott mellett, felkészülve a súlyosabb járványokra. Jelenleg is érkeznek oltást kérő betegek, de elég szórványosan, az intenzívebb időszak kora télen zajlik – mondja Princz.

Dr. Kincses Vera háziorvos elmondása szerint az oltások már novemberben lezajlottak az ő praxisában. Február elején már késő lenne beadatni, hiszen el kell telnie bizonyos időnek, hogy védelmet nyújtson.

Egyébiránt, kétli, hogy a járvány elérné a várost, ám ha ez mégis megtörténne, a beoltottaknak már megvan a kellő immunitásuk a védekezéshez – vélekedik.

Ugyanakkor egy olvasónk beszámolt arról, hogy két iskolás gyermeke is megbetegedett, ahogy az ő osztályuk egyharmada is. A tanító pedagógusok is szép számmal megbetegednek, akárcsak a szülők otthon.

Szerencsére még nem influenzáról van szó: a gyerekek többsége egy felső-légúti megbetegedést kapott el. Ez a vírus tarol az óvodákban és a bölcsődékben is.

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) jelentése szerint ugyanakkor a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében volt a legmagasabb, Tolna és Veszprém megyében a legalacsonyabb.

Az előző héthez viszonyítva az orvosnál megjelenő betegek között nőtt a gyermekek aránya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében a betegek több mint a fele, országos szinten 34 százalékuk 15 éven aluli volt. A 15-34 éves korosztály 34 százaléka, a 35-59 évesek 23 százaléka, a 60 éven felüliek majdnem kilenc százaléka betegedett meg.

A világméretű H1N1-járvány 2009-ben 70 ember halálát okozta Magyarországon, köztük terhes nőkét és gyerekekét. Ukrajnában pedig az elmúlt időszakban több mint 150 emberéletet követelt már.

Nyakunkon az influenza-járványpecsma.hu.