A hiteleket érintő törvényi változtatásokkal a kormány ezermilliárd forintot irányít át a bankoktól az emberekhez – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Hírek bejegyzései
Folyamatosan érkeznek a tervezetek az Államreform Bizottsághoz
Folyamatosan érkeznek a kormányzattól előterjesztések az Államreform Bizottsághoz – mondta interjújában Patyi András, a testület elnöke, aki két kiemelt ügyben már munkacsoportot is felállított. Az egyik a területi közigazgatási rendszer átalakításával, a másik az állampolgárok és a vállalkozások széles körét érintő fizetési kötelezettségeket keletkező adminisztratív terhek radikális egyszerűsítésével foglalkozik.
Lázár János válasza a Védegylet Egyesület és a Levegő Munkacsoport nyílt levelére
„Az elmúlt hónapok vitái érdekes tanulsággal szolgáltak mindannyiunk számára, bizonyítva, hogy a mindenkori kormánnyal szemben kritikus szervezetek, saját működésük, finanszírozási hátterük átláthatóvá tételében már kevésbé következetesek, akár azt is mondhatnánk: nem érdekeltek. Vajon, mi lehet ennek az oka?”
Beutazási tilalom – egyre inkább elveszíti komolyságát az ügy
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, „egyre zavarosabb az egész dolog”.
Kiállítás nyílt a 20. század fordulópontjairól
A 20. század fordulópontjait, a két világháborút, a vasfüggöny leomlását, valamint a kelet-közép-európai országok tíz évvel ezelőtti EU-csatlakozását elemzi a Magyar Nemzeti Galériában csütörtökön este megnyílt Fordulópontok/Turning Points című kiállítás, amelyen 16 ország 26 képzőművész alkotójának művei láthatók.
