Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. szeptember 24-én összehívta az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testületet. A megbeszélésen elfogadták a szakmai tervet, melyet következő lépésként a Kormány elé terjesztenek. Közlemény.
Hírek bejegyzései
A téli közfoglalkoztatási program résztvevőinek 16 százaléka elhelyezkedett
A téli közfoglalkoztatási program résztvevőinek 16,11 százaléka, 14 965 ember helyezkedett el az elsődleges munkaerő-piacon szeptember 7-éig – derül ki a belügyminiszter válaszából, amit Szél Bernadett képviselő írásbeli kérdésére adott szerdán.
A Belügyminisztérium közleménye
A Belügyminisztérium kategorikusan visszautasít minden olyan nyílt vagy burkolt állítást, amely szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12. napjára kitűzött általános választása kampányidőszakának a rendőrség részese.
Oktatáspolitikai párbeszéd a keleti nyitás jegyében
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár társelnökként méltatta a második alkalommal megrendezett Kína–Közép- és Kelet-Európa Oktatáspolitikai Dialógus során elért eredményeket.
A kormány megerősíti a menekültügyi területet
Megnövelik a menekültügyi szakterületen dolgozók létszámát – mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója a kormany.hu-nak.
