Az Erzsébet-program létrehozásáért a magyar kormány nyerte el az Európai Nagycsaládosok Szövetségének egyik díját, melyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára vett át szombaton az Európai Nagycsaládosok Szövetségének konferenciáján a portugáliai Cascais városában.
Hírek bejegyzései
Újabb százötven településen vezetik be a bűnmegelőzési mintaprogramot
Újabb százötven településen vezetik be a rendőrség, a polgárőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös bűnmegelőzési mintaprogramját – jelentette be Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a programot elindító rendezvényen szombaton Budapesten.
A magyaroknak szükségük van a németekre
A magyaroknak szükségük van a németek barátságára, éppen úgy, mint 25 évvel ezelőtt – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 20-án a Berlin melletti Potsdamban a határnyitás 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
A kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánított számos sportberuházást
A kormány több olyan sportlétesítményt hoz létre, amellyel számos sportág utánpótlásbázisa növelhető – mondta el Simicskó István sportért felelős államtitkár a kormany.hu-nak.
Fontos a munkahelyteremtés folytatása
A nemzetgazdasági miniszter szerint fontos a munkahelyteremtés folytatása, éppen ezért a mostani hétéves uniós beruházási ciklusban a rendelkezésre álló források 60 százalékát fordítja gazdaságfejlesztésére az ország.
