Hírek bejegyzései

Édesipari üzemet adtak át a szatmári Csengerben

Átadták az Obstermann’s Kft. mintegy 50 millió forintból felépített édesipari üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben pénteken. Az eseményen Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: idén összesen 28 milliárd forintos igény érkezett a vállalkozásoktól munkahelyteremtő beruházási támogatásra, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig 16 milliárd forintot osztott ki.

Megnyílt az egyszerűbb portfóliófeltöltés elektronikus felülete

2014. november 30-ig tölthetik fel portfóliójukat azok a pedagógusok, akik szerepelnek az oktatásért felelős miniszter által kiadott 2015-ös minősítési tervben. Az érintetteknek az egyszerűsített rendszerben, csökkentett mennyiségű dokumentumot kell feltölteniük.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

Az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezve 2014. szeptember 12-én felfüggesztette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a következő közleményt adja ki.

Megújult a Káli-medencében található Kornyi-tó Major

Mintát szolgáltathat a gazdák számára a felújított major és a benne folyó gazdálkodás – jelentette ki a földművelésügyi miniszter a Kornyi-tó Major felújítása alkalmából rendezett ünnepségen Kővágóörsön pénteken.