Szent István óta nem épült, illetve nem újult meg annyi templom az országban, mint 1998 és 2002 között, illetve 2010 óta – mondta az emberi erőforrások minisztere a megújult debreceni Református Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten szeptember 7-én.
Hírek bejegyzései
Itt az esély, hogy Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk
Az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóján, a debreceni Református Nagytemplomban.
Emberhalászok és közösségépítők
A HÁLÓ, mint az egykor legeredményesebb közösségépítők, az apostolok eszköze, ma, egyszerre az információs társadalom szimbólumaként, valamint a valódi, személyes kapcsolatokon alapuló közösség metaforájaként jelenik meg életünkben – mondta Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szeptember 6-án, Csíkszereda-Zsögödön, az Erdélyi HÁLÓ Egyesület háromnapos találkozóján tartott előadásában.
Szeptemberi hajrá a Kerékpárosbarát címekre pályázóknak
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben idén nyolcadszor hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat.
Elhelyezték a nemesvámosi vidékfejlesztési központ alapkövét
Lerakták a nemesvámosi multifunkcionális művelődési és faluközpont, valamint vidékfejlesztési bázis alapkövét szombaton. Navracsics Tibor szerint a Veszprém megyei település jó példája annak, hogy egy jó adottságú község hozzáértő vezetés mellett látványosan fejlődik, gyarapodik.
