Hírek bejegyzései

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

Az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezve 2014. szeptember 5-én felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, a következő közleményt adja ki.

Az NFM partnerként tekint a vállalkozókra a fogyasztóvédelem területén is

Jelenleg 2300 vállalkozás szerepel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pozitív listáján, a célunk pedig az, hogy ez a szám folyamatosan bővüljön – monda el Koszorús László az idegenforgalmi szezont értékelő sajtótájékoztatóján, 2014. szeptember 5-én, Budapesten. A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár arról is beszámolt, hogy évről évre javul a vállalkozások jogkövető magatartása.

A kiváló minőségű hazai libamáj ünnepe is az ágazatot erősíti

A víziszárnyas-ágazat, ezen belül a libatenyésztés – amely az Alföld középső és déli részén körülbelül tízezer ember megélhetését biztosítja – nemzetgazdasági érdek, a libamáj pedig Magyarország prémiumkategóriás terméke, amelyre büszkék vagyunk – fogalmazott Bognár Lajos helyettes államtitkár a VI. Libamáj fesztivál megnyitóján. A budapesti Erzsébet téren vasárnap estig kóstolhatók a legkülönfélébb libából készült ételek.

Felavatták a ZF Lenksysteme maklári gyárát

A legfrissebb, júliusi adatok szerint a magyar ipari termelés egy év alatt 12,3 százalékkal nőtt, ezzel továbbra is Európa leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar – mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a ZF Lenksysteme új, maklári elektromos kormányműveket gyártó gyárának avatásán, pénteken.

A 25 évvel ezelőtti sopronpusztai események Európa egyesítéséhez járultak hozzá

A 25 évvel ezelőtti sopronpusztai határnyitás az „utolsó szög volt a kommunista diktatúra koporsóján Magyarországon és egész Kelet-Európában” – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az ausztriai Szentmargitbányán tartott közös magyar-osztrák rendőrnapon pénteken.