Tartós és folyamatos hazánk kiskereskedelmi forgalmának bővülése: az idén júniusban mért 4,1 százalékos növekedéssel már egy éve erősödik a belső fogyasztás, a január és június közötti időszakban pedig több mint 6 százalékos emelkedést regisztráltak. A növekvő forgalom a folyamatosan javuló munkaerő-piaci helyzetnek, a reáljövedelmek bővülésének, a kedvező inflációs folyamatoknak és a lakossági fogyasztást támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhető.
Hírek bejegyzései
Megfelelő érveléssel elháríthatók a kritikák
A Magyarországot érő kritikákat – például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban – megfelelő érveléssel el lehet hárítani – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. augusztus 26-án.
Rendben zajlik a tankönyvszállítás
Megkérjük az ellenzéki pártokat, hogy az iskolakezdő gyermekeket és a szülőket ne használják fel kampánytémára, és ne terjesszenek hazugságokat a tanévkezdésről!
Öt nappal hosszabbodik a szeptemberi helyközi tanuló bérletek érvényességi ideje
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében a szeptemberre szóló vasúti és autóbuszos tanuló havibérletek már holnaptól, 2014. augusztus 27-én 0:00 órától érvényesek a GYSEV, a MÁV-START és a Volánok járatain.
Kimagasló eredményekhez gratulált a sportállamtitkár
A Magyar Úszó Szövetség által rendezett sajtótájékoztató keretén belül dr. Simicskó István méltatta az Európa- bajnokságon elért eredményeket. A berlini Európa-bajnokság és a nanjingi ifjúsági olimpia eredményei alapján a magyar csapat a második legeredményesebb nemzet az egész kontinensen.
