Hírek bejegyzései

Csak elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért

Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes, augusztus 20-i eskütételén szerdán a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt.

Megkezdte munkáját az ünnep biztonságos lebonyolítását felügyelő operatív törzs

A terveknek megfelelően, szerda reggel a Honvédelmi Minisztérium (HM) épületében teljes létszámában felállt az az operatív törzs, amely az állami ünnepek biztonságos lebonyolítását felügyeli – közölte HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal az MTI-vel.

A demokráciát nem tőlünk kell félteni

Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva.

Sportberuházást adtak át Bögötén

A Bögötén átadott sportberuházás segítségével megerősödhet a helyi közösség, fizikailag és a szó átvitt értelmében egyaránt – emelte ki V. Németh Zsolt a közel tízmillió forint LEADER támogatásból megvalósult építmény átadó ünnepségén.