Az idén 119-en tesznek honvédtiszti esküt augusztus 20-án a felújított Kossuth téren. Harmaduk jeles, illetve kiemelkedő eredménnyel végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) – mondta Benkő Tibor az MTI-nek adott interjújában. A honvédvezérkar főnöke arról is szólt, hogy a Magyar Honvédségen belüli „farkastörvények” szerint csak a legjobbak maradnak a katonai pályán.
Hírek bejegyzései
Tizennégy millió forintból bővítette call centerét Egerben a Magyar Államkincstár
A call center bővítése erősíti a szolgáltató államot, illeszkedik abba a folyamatba, melynek során 66 kormányablak, illetve számos állampapírt forgalmazó pont nyílt meg országszerte az utóbbi években – mondta a megnyitón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, hozzátéve: az egri bővítéssel találkozott a kormányzati és országgyűlési szándék a lakosság igényeivel.
Megérkezett Irakba a magyar segélyszállítmány első része
A magyar humanitárius segélyszállítmány első része megérkezett az iraki Erbílbe – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este Twitter oldalán. Navracsics Tibor azt írta: a szállítmányt a magyar nagykövet adta át a kurdoknak.
Másfél millió dollárral támogatja az afgán biztonsági erőket Magyarország
2015 és 2017 között évi fél millió dollárral támogatja Magyarország az afgán hadsereget és rendőrséget – mondta Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Élő közvetítés: Sajtótájékoztató az augusztus 20-i ünneppel kapcsolatos előkészületekről
Kun Szabó István a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Varga László az Országos Meteorológiai Szolgálat képviselője sajtótájékoztatót tart az augusztus 20-i nemzeti ünnepről. Az eseményt a kormany.hu előreláthatóan 8 óra 30 perckor élőben közvetíti.
