Dr. Tüske Lászlót bízta meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói teendőinek ellátásával az emberi erőforrások minisztere.
Hírek bejegyzései
Emberkereskedelem elleni kampányt indított a BM
Emberkereskedelem elleni kampányt indított a Belügyminisztérium (BM) öt nagykövetséggel közösen szerdán a Sziget fesztiválon.
Kihirdették a 35. Jubileumi Országos Borverseny eredményeit
Minden eddiginél több, 382 minta érkezett a 35. Jubileumi Országos Borversenyre, melynek szerdai budapesti eredményhirdetésén a szekszárdi Mészáros Borház, illetve Takler Pince, valamint a tokaji Puklus Pince egy-egy borát tüntették ki nagy aranyéremmel.
Minden eddiginél több pénz jut a nyári gyermekétkeztetésre
Tíz százalékkal nőtt a nyári étkeztetésben részt vevő gyerekek száma a múlt évihez képest, a programra az idén 2 milliárd 640 millió forintot fordított a kormány – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Elkezdődött a parlagfüves területek helikopteres felderítése
Országszerte elkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek helikopteres felderítése – jelentették be a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös szerdai sajtótájékoztatóján, a Székesfehérvár mellett található börgöndpusztai repülőtéren.
