Hírek bejegyzései

A magyar kormány elítéli a keresztények elleni akciókat, és cselekvésre hív fel

A magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Az Igazságügyi Minisztérium a tárca számára előírt összeg csökkentését kezdeményezte

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt kezdeményezte, hogy a tárca számára előírt zárolást 1,2 millió forinttal csökkentsék – derül ki az igazságügyi miniszternek a parlament honlapján közzétett válaszából. Trócsányi László indoklása szerint a tárca esetében az összeg meghatározásakor egy olyan intézményt is számításba vettek, amely az új kormányzati struktúrában a Miniszterelnökséghez került.

Nagypálya – fotópályázat a Fradi-stadionról

A Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia és a Miniszterelnökség 2014. július 10-én hirdette meg a „Nagypálya – fotópályázat a Fradi stadionról” elnevezésű pályázatot. A díjazottak pénteken a stadion épületében vehették át az elismeréseket.

Sikerült érezhető béremelést véghezvinni az egészségügyben

Több mint egynegyedével nőtt az egészségügyi ágazatokban dolgozóknak a bére, 400 helyszínen 300 milliárd forint értékben folynak egészségügyi fejlesztések – nyilatkozta a kormany.hu-nak az EMMI parlamenti államtitkára.

Az állattenyésztés nyertese lesz a 2014-2020-as ciklusnak

Az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nyertesei lesznek, és hozzájárulnak a magyar vidék felemelkedéséhez – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Bonyhádon, a XVIII. országos agrárfórumon.