Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mutatta be december 13-án a Magyar Nemzeti Múzeumban Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú búcsúlevelét. A kivételes dokumentumleletet a magyar állam árverésen vásárolta meg.
Hírek bejegyzései
A megyei matrica bevezetése az autósok döntő többsége számára olcsóbb megoldást jelent
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium összefoglaló tájékoztatást adott az útdíjrendszer januárban életbe lépő kedvező változásairól a szakmai érdekképviseletek számára, meghallgatta az autós és fuvarozói szervezetek észrevételeit.
Balog Zoltán: A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk
A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk, a kormány ezért fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek megerősítését – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
Magyar Nemzeti Kereskedőház nyílt Botswanában és a Dél-Afrikai Köztársaságban
Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára 2014. december 10-én Botswana fővárosában, Gaborone-ban, december 11-én pedig Pretoriában ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. újabb, immár 24. és 25. külföldi képviseleteit.
A migráció kapcsán fontos a földrajzi kiegyensúlyozottság
2014. december 12-én, Brüsszelben került sor a Külügyek Tanácsa fejlesztési miniszteri ülésére, melyen Magyarországot Dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára képviselte.