2078 önkormányzat adósságát vállalta át az állam a közelmúltban, 1368 milliárd forint értékben – hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszék az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán.
Hírek bejegyzései
A kormány vidékpolitikája erősíti a hazai turizmust
126 millió forintos turisztikai fejlesztés valósult meg Gyulától Kunszentmártonig a Körösök mentén.
Stabil az államháztartás helyzete
A gazdaság teljesítménye és az államháztartás helyzete stabil Magyarországon – közölte a nemzetgazdasági miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) tisztújító közgyűlésének második napján, pénteken Debrecenben.
A Joint Venture Szövetség és az Igazságügyi Minisztérium stratégiai partnersége
Trócsányi László igazságügyi miniszter és Chris Mattheisen, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke a két intézmény közötti stratégiai partnerségi megállapodást írt alá 2014. december 12-én.
A kormány célja, hogy megtisztítsa a drogmaffiától Magyarországot
A kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjúban. A kormányfő aggodalmát fejezte ki az új szintetikus drogok megjelenése miatt, és elmondta, mindeközben segíteni kell a szülőknek, hogy gyermekeik ne váljanak áldozattá.