Hírek bejegyzései

A Fegyverkereskedelmi Szerződés ratifikációs okmányának letétbe helyezése

Az ENSZ Közgyűlése pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. április 2-án, fogadta el a Fegyverkereskedelmi Szerződésről szóló határozatot, elsöprő többséggel. A Szerződés létrejöttének egyéves évfordulóján, a mai napon, New Yorkban került sor arra az eseményre, amelyen 17 EU-tagállam, köztük Magyarország, valamint – a kezdeményezéshez csatlakozva – El Salvador képviselője letétbe helyezték országuk ratifikációs okmányait a Fegyverkereskedelmi Szerződéshez. A ceremónián a Szerződés letéteményese, az ENSZ főtitkára képviseletében beszédet mondott Jan Eliasson főtitkár-helyettes. Közlemény.

A kultúra nemcsak közösséget teremt, de kapaszkodót is nyújt

Magyarországon elsőként Debrecenben nyitotta meg kapuit a KönyvtárPont hálózat 2014. április 2-án. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Nagysándor Telepi KönyvtárPont és Közösségi Pont ünnepélyes átadóján kijelentette: „A könyvekből nem erődítményt vagy elefántcsonttornyot kell építenünk, hanem lépcsőket, melyeken mindenki feljebb tud lépni. Ezt a célt szolgálja a KönyvtárPont szolgáltatás rendszere.”

A munkaadók ötmillió forinttal támogathatják adómentesen alkalmazottaik lakáshoz jutását

A munkaadók ötévente 5 millió forinttal adómentesen támogathatják alkalmazottaik lakáshiteleinek törlesztését – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Construma szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy az erről szóló rendeletet szerdán írta alá.

Újabb segítség a lakáshiteleseknek

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter miután aláírta az erről szóló miniszteri rendeletet. A miniszter abban bízik, hogy ez a lehetőség jelentős segítséget nyújt a magyar családoknak a devizahitelek kivezetésében és az otthonteremtésben.

Bővül az autizmussal élő emberek foglalkoztatása

A kormány az Új Széchenyi Tervben 2 Mrd Ft-ot fordít az autizmussal élők foglalkoztatásának bővítésére, társadalmi beilleszkedésére és egy olyan szakmai tanácsadó hálózat kiépítésére, mely abban segít, hogy az autizmussal élők a mindennapok során a lehető legnagyobb önállóságra tegyenek szert – mondta Soltész Miklós egy, az Autizmus világnapja alkalmából tartott miskolci rendezvényen.