Hírek bejegyzései

Martonyi János a NATO külügyminiszteri értekezleten Ukrajnáról

A NATO külügyminiszteri értekezlet alkalmából sorra került NATO–Ukrajna Bizottság ülésén a szövetségesek újfent megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, hangsúlyozva, hogy a Krím-félsziget orosz megszállása és annexiója elfogadhatatlan, összeegyeztethetetlen a nemzetközi jog előírásaival és szembemegy Oroszország egyéb nemzetközi kötelezettségeivel is.

Nagy győzelem nagy jövő, kis győzelem kis jövő

agy győzelem nagy jövő, kis győzelem kis jövő – így biztatta a Fidesz-KDNP támogatására a kormánypártok szimpatizánsait Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke kedden dombóvári választási nagygyűlésén.

Beköltözhetnek az új lakók a Szentendrei Régi Művésztelepre

Befejeződött a Szentendrei Régi Művésztelep 12 műtermének teljes felújítása, így 2014. április 1-jén átvehették annak kulcsait Halász János kultúráért felelős államtitkártól azok a beköltöző művészek, akik sikeresen pályáztak. Ezzel egy időben kiállítás is nyílt a pályázók alkotásaiból a művésztelep galériájában.

Az év második felében nyílhat meg az erbíli főkonzulátus

Az év második felében nyílhat meg Magyarország főkonzulátusa az iraki Erbílben – mondta Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos iraki látogatása végén 2014. április 1-én az MTI-nek.