Négymilliárd forintból újulnak meg a megyei rehabilitációs szakigazgatási szervek épületei a megyeszékhelyeken – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Hírek bejegyzései
Kutatási háttér nélkül elképzelhetetlen a magyar sertéságazat versenyképessége
Ez az objektum a magyar sertésstratégia megvalósítását szolgáló legfontosabb intézmények egyike – mondta Fazekas Sándor a herceghalmi sertés teljesítmény-vizsgaló állomás átadásán. A vidékfejlesztési miniszter hozzátette, a kormány segítségével létrejött tudományosan akkreditált laboratórium megfelel a XXI. század követelményeinek.
Az ipari innováció eredményei alapozzák meg a gazdaság sikerét
A magyar kis- és középvállalkozások ipari innovációs eredményei alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú sikerét – mondta Szijjártó Péter hétfőn a Vas megyei Csepregen, ahol felavatta az Uniriv Kft. 483 millió forintos beruházással felépült 5300 négyzetméter alapterületű üzemét, amely az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 192 millió forintos pályázati támogatást kapott.
Történelmi kötelezettség volt a Ludovika felújítása
Történelmi kötelezettségnek nevezte a Ludovika felújítását Orbán Viktor kormányfő, aki szerint a megújult épület méltó „főhadiszállása” lesz a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.
A kormány elfogadta a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Stratégiát
A Kormány a 1182/2014. (III. 27.) Korm. határozatával elfogadta a „Magyarország nemzetközi fejlesztési együttműködésére vonatkozó szakpolitikai stratégiájáról és nemzetközi humanitárius segítségnyújtására vonatkozó szakpolitikai koncepciójáról (2014–2020)” szóló stratégiát.
