Baranyában közúton, gépjárművel megközelíthetetlenné vált Kisnyárád és Bakonya a csütörtök óta tartó havazás és hófúvás miatt, a közútkezelő már megkezdte az érintett útszakaszok tisztítását – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel. Kasza Anett közleménye szerint Pécsen a Kénesi út van lezárva, a város többi útja járható, de az erős szél miatt rövid időn belül hóakadályok képződhetnek az utakon.
A baranyai megyeszékhelyen a 35-ös számú helyi járat továbbra is csak a Dömörkapuig, a 36-os és a 37-es pedig az Angster János úti megállóig közlekedik, a többi vonalon kis késéssel ugyan, de járnak a buszok. A távolsági buszok menetrend szerint elindulnak, az útviszonyok miatt azonban késésre lehet számítani. Baranyában sehol sem kötelező a hólánc használata, a vasúti közlekedésben nincs fennakadás, a határátkelőknél ugyanakkor nehézkes a haladás. Horvátországban az utak járhatók, de a látótávolság alacsony és ott is hóátfúvások lehetnek.
A megyében pénteken eddig tizenhat eseményhez vonultak ki a tűzoltók a rendkívüli időjárással összefüggésben, elsősorban árokba sodródott, elakadt, a forgalmat akadályozó gépjárművek miatt hívták ki őket. Kasza Anett kitért arra: Baranyában továbbra is intenzíven havazik, a hó vastagsága 3 és 10 centiméter között van, a nap folyamán pedig további 5-10 centiméter friss hó várható.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Közútkezelő: már a hátrahagyott, hóval befútt járművek is gondot okoznak
Az ország közútjain sokfelé már a hátrahagyott és hóval befútt járművek is óriási gondot okoznak – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délelőtt az MTI-vel. A közlemény szerint a rendkívüli időjárási körülmények miatt az eddig lezárt utak száma meghaladja a százötvenet, rengeteg az elzárt település is.
Az Útinform információi szerint a Dunántúlon Baranya, Veszprém és Fejér megye több pontján, valamint a Duna vonalától keletre mindenütt esik a hó. Baranya, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá a Duna menti területeken intenzíven havazik. Emellett a viharos szél miatti hóátfúvások is komoly gondokat okoznak, egyre több út válik járhatatlanná. Mint írták: a Magyar Közút teljes kapacitással, mintegy hétszáz munkagéppel dolgozik, de a viharos erővel fújó szél percek alatt visszahordja a havat a burkolatra.
Nyomatékosan kérik az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak – hangsúlyozta Pécsi Norbert Sándor szóvivő közleményében. Továbbra is a legmagasabb fokú, piros riasztás van érvényben Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Emellett a hófúvás, valamint a viharos szél miatt szinte az egész országban érvényben van valamilyen fokozatú riasztás. Mindenhol készülni kell arra, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.
Veszprém: 15 település megközelíthetetlen
Továbbra is komoly gondokat okoz a havazás és a viharos szél Veszprém megyében. 15 település megközelíthetetlen, tucatnyi út járhatatlan a megyében. A Veszprémből kivezető utakat lezárták – értesült a HavariaPress.
Szinte az össze, Veszprém megyéből kivezető utat továbbra is zárva kell tartani a havazás, hófúvások miatt. A megyéből elérhetetlen az M7-es autópálya, Balatonvilágosnál balesetek bénítják a forgalmat. A 8-as főutat Devecsernél Vas megye irányában kellett lezárni. Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen; le kellett zárni minden, Pápáról kivezető utat is. A megyeszékhelyről sem lehet autóval elindulni, a Veszprémből kivezető utakat is lezárták.
Tapolcánál, Sümegnél több út járhatatlan. Teljesen elzárt a hó 15 települést: megközelíthetetlen Nagyesztergár, Tés, Jásd, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékálla, Káptalantóti, Csetény, Lókút, Bakonynána, Szápár, Dudar, Felsőpere.
Estére még nagyobb a baj
A csütörtök éjszakai órákra a téli időjárás okozta közlekedési helyzet még kritikusabbá vált – közölte a közútkezelő, kiemelve: az éjszaka folyamán senki ne induljon útnak.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtök este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az orkán erejű széllökések nyomán csütörtök éjjelre még több szakasz vált járhatatlanná. A közútkezelő folyamatos munkája ellenére a szél visszahordja a havat a burkolatra, emiatt az utak nehezen járhatók, továbbá jelentősen csökkent a látótávolság. Ráadásul a sorozatos balesetek miatt munkagépeik is a feltorlódott sorokban vesztegelnek, ezért nem tudják ellátni feladatukat – tették hozzá.
Mint írták, több megyében ideiglenes melegedőket nyitnak, hogy az elakadt járművek utasait biztonságos helyre szállítsák. Az ország Dunától keletre eső területein ónos eső nehezíti a közlekedést. Az Útinform késő esti összesítése alapján Somogy, Zala, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyében számos út járhatatlan, több település megközelíthetetlen. ‘A helyzet percről-percre változik, negatív irányban’ – fogalmazott Pécsi Norbert Sándor, a közútkezelő szóvivője.
Hófúvás, jeges utak, áldatlan állapotok Győr megyében
Kritikus a közlekedési helyzet Győr-Moson-Sopronban, a 85-ös és a 86-os főúton 80-100 kilométeres széllökések nehezítik a közlekedést. A 8611-esen néhol 10-20 centiméteres hó fedi az utat, amelyet hiába takarítanak, az erős szél rövid idő alatt visszahordja a havat az útburkolatra.
Az M1-es autópálya Győr-Komárom közötti szakaszán sem javult a helyzet a délutáni órákhoz képest, továbbra is mindkét pályatest jeges, és az erős szél is lassítja a közlekedést. Az elakadt és keresztbefordult kamionok miatt indokolt esetben a rendőrség a környező főutakra tereli a forgalmat.
Senki ne induljon útnak Győr-Moson-Sopron megyében – kéri a rendkívüli hóhelyzet miatt a katasztrófavédelem, a rendőrség és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pécsi Norbert Sándor, a közútkezelő szóvivője azt közölte, az orkán erejű széllökések nyomán kialakuló hóátfúvások következtében a látótávolság sok térségben tíz méter alá csökkent.
Ugyanezzel a kéréssel élt közleményében Dobos Viktória hadnagy, a katasztrófavédelem megyei szóvivője, kiegészítve ezt azzal, hogy a mégis útnak indulók figyeljék a közlekedési információkról szóló híradásokat, csak téli gumival közlekedjenek, és vigyenek magukkal hóláncot, meleg takarót, védőitalt, feltöltött mobiltelefont.
