hvg@hvg.hu bejegyzései

A Fidesz Szegeden több helyen várja az eredményeket

Az egyik szegedi Fidesz-jelölt, Bohács Zsolt a Fidesz-székházban, a másik, B. Nagy László a megyeházán várja hívei körében az eredményeket – mintha nem is egy párthoz tartoznának és maguk is rivalizálnának. A ellenzéki összefogás a Belvedere palotában, az LMP és a Jobbik pedig a székházukban várják az eredményeket.
Ágyúval verébre: Fókuszban Szeged, Pécs és Zugló

Papcsák már kifogásol, egy baki miatt duplán

Névtelenséget kérő forrásunk szerint a fideszes Papcsák Ferenc máris kifogásokat nyújtott be. Ráadásul az elsőt mindjárt duplán, mert első kifogását véletlenül személyi szám nélkül adta be, ezért kapásból visszadobták. Papcsák azt sérelmezi információink szerint, hogy ellenzéki pártdelegáltak reggel kicsit megkavarodva rossz szavazókörben jelentek meg, ezért fél órás késsel nyitott az egyik zuglói szavazókör. A kifogásról később döntenek.
Ágyúval verébre: Fókuszban Szeged, Pécs és Zugló

Pécsett elfogyott az átjelentkezők sora

Hat óra előtt kiürült a Kossuth tér, ami azt jelenti, hogy az átjelentkező szavazók döntő többsége már le tudta adni szavazatát. Mindez arra utal, hogy Pécsett véget érhet a szavazás az este hét órai urnazárás idejére – jelezte a hvg.hu tudósítója.

Magyarország szavaz – Nagyítás-fotógaléria

Vasárnap reggel 6-kor megkezdődött a 2014-es parlamenti választás. A részvételi arány alacsonyabb a 2010-eshez és a 2006-oshoz képest is. Nem hagyták, hogy az MTI lefotózza Orbán Viktort – mielőtt megérkezett a miniszterelnök, összepakoltatták a fotós felszerelését és visszahívták. Bajnai Gordon kordont bontott, miután szavazott, Orbán Budapesten, Vona Gábor Gyöngyösön adta le a voksát. Az új jogszabály szerint kampánycsend már nincs, Zuglóban a szavazóhelyiségek környékén jó sok plakátot látni. Pécsen és Budapesten hosszú sorok vannak az átjelentkezők szavazókörénél. Kövesse a nap eseményeit percről percre a hvg.hu-n!