Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését – 17 év fegyházat –, aki tavaly Kaposváron huszonegy késszúrással végzett az őt otthonába befogadó barátjával.
MNO hírek bejegyzései
Az adósság akár 70 százalékától is megszabadulhat Pécs
A Pécsma.hu információi szerint már a holnapi kormányülésen eldőlhet, mennyi adósságot vállal át az állam Pécstől. A lap úgy tudja, a korábbiakkal ellentétben nem 50, hanem akár 70 százalékkal is kevesebb terhet kell cipelnie majd a városnak.
Szatírt fogtak Pécsett
A férfi a város több pontján, köztük az egyetem területén is próbálkozott.
Így gyorsulhat fel a bírósági ítélkezés
A Kúriának és az ügyészségnek is megvan a maga elképzelése az ítélkezés felgyorsításáról, az Országos Bírósági Hivatal mindkét javaslatot ismeri. Erről a hivatal elnöke beszélt a Pécsi Ítélőtábla összbírói értekezlete után.
Visszatért az East együttes, gőzerővel próbál a koncertekre
Gőzerővel próbál márciusi szegedi és budapesti koncertjére az East együttes. A hazai progresszív rockzenei színtér egykori meghatározó formációja tavaly a pécsi Kodály Központban 18 év szünet után lépett ismét színpadra, nagy sikerrel.
