MTI bejegyzései

Nagy a balhé Pesten az Uber maitt

Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében a Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről hétfő délelőtt.

A felsorakozott gépkocsik még mindig egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, a helyszínt a rendőrség biztosítja. A Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák, rendőrök irányítják a forgalmat. A belváros felé jelentős a torlódás, de az autósok türelmesen viselik a helyzetet.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik, a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé terelt útvonalon jár, nem érinti a Deák Ferenc téri megállót.
A demonstráló taxisok egyike az MTI-nek azt mondta, körülbelül 130 autót vártak reggel.

Hozzátette, addig maradnak, amíg a telefonszolgáltatók online áruházaikból el nem távolítják a Uber applikációját. Arra a felvetésre, hogy ez 1-2 órán belül nem feltétlenül teljesül, azt válaszolta, “több napra készültünk”.

Pusztai László, az egyik taxistársaság képviseletében azt mondta, a rendőrség azt kérte tőlük, a városban máshol ne legyen forgalomlassítás, ezt pedig a taxisok meg is ígérték. Azt is mondta, hogy 11 óráig biztosan maradnak, akkor ugyanis a Városházára mennek, hogy átadják petíciójukat.

Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.

Nagy a balhé Pesten az Uber maittpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Hétezer migráns előtt szólalt meg Ferenc pápa

“Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!” – mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.

Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike “történelmet, kultúrát, értékeket” hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is. “Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő a Jakartában és Burkina Fasóban történt terrorista merényletek áldozataiért imádkozott, és azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség elkötelezetten építse a békét.

A pápa köszöntőjének elhangzása után a bevándorlók és a menekültek áthaladtak a Szent Péter-bazilika szent kapuján. A bazilikában a számukra bemutatott misén vettek részt.

Az egyházfőnek világnapra szóló üzenete még szeptemberben jelent meg A migránsok és menekültek kihívása, Az irgalmasság evangéliumának válasza címmel.

A Szent Péter téren vasárnap összegyűlt mintegy hétezer migráns és menekült a közép-olaszországi Lazio tartomány egyházmegyéiből érkezett, ahol az utóbbi hónapokban befogadásra találtak. Kétszázan egy Róma közeli menekültállomásról jöttek. A bevándorlók és menekültek mintegy harminc különböző nemzetet képviseltek és országaik zászlóját lobogtatták. Két ukrán menekült vitte azt a fából készült keresztet, amely a Lampedusa szigetére érkező, menekülteket szállító hajók deszkáiból állítottak össze. A keresztet 2013 júniusában Ferenc pápa megáldotta, amikor Lampedusára látogatott.

A Szent Péter-bazilikába bevitt kereszt arra a 4500 migránsra emlékeztetett, akik tavaly a tengeren való átkelés közben veszítették életüket, közöttük 750 gyermek. Az olasz püspöki kar nyilatkozata szerint a keresztet azért ukránok vitték, mivel ők egy “elfelejtett háborúra” emlékeztetnek.

A Szent Péter-bazilikában Antonio Maria Veglio bíboros, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke mutatott be nekik misét. A misére megszentelt ostyákat három olyan, gyilkosságért elítélt rab készítette, akik a megtérés útjára léptek a milánói börtönben. Ferenc pápa beszédében külön köszönetet mondott nekik.

Az elvándorlók és menekültek világnapján Lampedusa szigetén mutatott be misét Francesco Montenegro a szicíliai Agrigento érseke, a Caritas szervezetének olaszországi elnöke.

 

Hétezer migráns előtt szólalt meg Ferenc pápapecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Tűz ütött ki Somberek határában

Leégett egy  mezőgazdasági épület vasárnap reggel Somberek külterületén, a tüzet sikerült körülhatárolniuk és megfékezniük a tűzoltóknak – közölte honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A mintegy kétszáz négyzetméteres épületben gumi- és olajszármazékok is lángra kaptak. A helyszínen a tűzoltók egy oxigénpalackot és egy ipari gázpalackot találtak, amelyek kilövésről intézkedtek.

Polgár Miklós szóvivő az MTI-nek elmondta, a tűzeset kapcsán idegenkezűség nem merült fel, a tűz  emberéletet nem veszélyeztetett.

 

Tűz ütött ki Somberek határábanpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Februártól már Főgáz-számlák jönnek

A nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz legkorábban februárban küldi ki az első számlákat a január elején az E.on-tól átvett lakossági földgázfogyasztóknak – közölte a ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint mérőállás diktálása az első számla kézhezvétele előtt nem lehetséges, ugyanis a Főgáz-számlán szerepelnek majd a szükséges azonosítók. Ezután a fogyasztók a megszokott gyakorisággal rögzíthetik aktuális óraállásukat. Az első számla kézhezvétele után a Főgáz telefonon és interneten is lehetőséget biztosít a mérőállás megadására új fogyasztóinak – áll a közleményben.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára a tájékoztatás szerint elmondta: idén ősszel már az állam fogja ellátni a teljes hazai lakosságot földgázzal. A kormány célja, hogy az Európai Unióban megszokotthoz képest jóval magasabb színvonalon, de sokkal kedvezőbb áron adják a gázt a magyar családoknak – tette hozzá.

A közleményben hangsúlyozták: amennyiben egy felhasználási hely az E.on-tól tartozás miatt kikapcsolt felhasználási helyként kerül át a Főgázhoz, akkor kérhetik majd a visszakapcsolást, ha az E.on-nál rendezték a tartozást, és ezt dokumentummal igazolják a Főgáznak.

Az ENKSZ tájékoztatása szerint sikeresen zárult le a Főgáz és az E.on közötti lakossági földgázfogyasztók átadás-átvétele. A fogyasztóknak nem volt teendőjük, a törvényi előírás alapján automatikusan létrejött a határozatlan idejű szerződés a fogyasztók és a Főgáz között, valamint a csoportos beszedési megbízások is átkerülnek az E.on-tól a Főgázhoz.

 

Februártól már Főgáz-számlák jönnekpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Már nem olyan népszerű a PC

Tavaly csökkent 2008 óta első alkalommal 300 millió alá a személyi számítógépek (PC) világpiaci értékesítése, a forgalom 10,4 százalékos éves csökkenése pedig a valaha elszenvedett legnagyobb visszaesés volt – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat negyedéves elemzése.

A negyedik negyedévben szezonális okokból, a karácsonyi vásárlások miatt emelkedett kissé a személyi számítógépek értékesítése a harmadik negyedévihez képest, de a 71,9 milliós forgalom így is 10,6 százalékkal maradt el a 2014 negyedik negyedévitől. A tavalyi teljes világpiaci forgalom 276,2 millió volt, 10,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 308,4 milliónál.

A személyi számítógépek értékesítése az IDC szerint a készülékek hosszabbodó élettartama, valamint a táblagépek és a mobil eszközök által támasztott konkurencia miatt csökken még azzal együtt is, hogy az értékesítések növekedési üteme a mobil eszközök körében is lassul.

Alacsony bázisról, de nagyon gyors ütemben növekszik viszont a személyi számítógépek közé nem sorolt különálló billentyűzetes “hibrid” táblagépek forgalma. A hibrid táblagépeket is beszámítva a személyi számítógépek forgalma a tavalyi negyedik negyedévben hat százalékponttal, 2015 egészében pedig 3 százalékponttal növekedett volna. A hibrid táblagépek értékesítésével együtt a személyi számítógépek világpiaci forgalma a negyedik negyedévben 5 százalékkal, az év egészében pedig 7,5 százalékkal maradt volna el a 2014-estől.

Az idén a személyi számítógépek világpiaci forgalma az IDC előrejelzése szerint 3,1 százalékkal csökken a tavalyihoz képest. A hibrid táblagépekkel együtt viszont 1-2 százalékkal növekedne.

A személyi számítógépek világpiacát a negyedik negyedévben is és az év egészében is a Lenovo vezette. A negyedik negyedévben 15,4 millió készüléket értékesített a kínai márka, 4,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése viszont így is 20,0 százalékról 21,4 százalékra növekedett.

A Lenovo tavaly 57,2 millió személyi számítógépet értékesített, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Piaci részesedése 20,7 százalékra emelkedett 19,2 százalékról.

Az éves eladási rangsorban a második a Hewlett-Packard 53,5 millió, az egy évvel korábbinál 5,9 százalékkal kevesebb személyi számítógéppel. A HP piaci részesedése tavaly 19,4 százalékra emelkedett a 2014-es 18,4 százalékról.

A harmadik legtöbb személyi számítógépet, 39,0 milliót a Dell értékesítette tavaly. Az előző évinél 5,9 százalékkal kevesebb készülék eladásával 14,1 százalékos piaci részesedésre tett szert 13,5 százalék után.

Az Apple tavaly eladásait és részesedését is növelte a személyi számítógép piacon: 20,8 millió készüléket értékesített, 6,2 százalékkal többet, mint 2014-ben, részesedése pedig 7,5 százalékra nőtt 6,3 százalékról.

Az Acer eladásai tavaly 18,1 százalékkal 19,7 millióra csökkentek, piaci részesedése pedig 7,1 százalékra 7,8 százalékról.

Az összes többi személyi számítógép gyártó eladásai 19,7 százalékkal 85,9 millióra csökkentek tavaly. Együttes piaci részesedésük 31,1 százalékra zsugorodott 34,7 százalékról.

 

Már nem olyan népszerű a PCpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb