MTI bejegyzései

Örök nyugalomra helyezték Lemmyt

Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead együttes frontemberét. A zenészt barátai és tisztelői búcsúztatták, rajongói pedig interneten és klubokban nézték a temetési szertartást.

Az Ian Kilmister néven született brit rock-zenész búcsúztatását a Forest Lawn sírkert kápolnájában tartották. A legendás kalapját formázó urna előtt a Motörhead egyik fotója és Lemmy szintén legendás csizmája állt. Az emlékezők sorát a zenekar menedzsere, Todd Singerman kezdte, majd szólt és emlékezett Mikkey Dee, a Motörhead dobosa, Dave Grohl a Foo Fightersből és a Guns ‘N’ Roses gitárosa, Slash is. Érzelmes beszéddel emlékezett a 70 évesen rákbetegségben elhunyt rockerre a fia, Paul Inder is.

“Utazzál jól, drága édesapám, megint útra keltél, egy hosszabb turnéra” – búcsúzott a láthatóan megrendült fiú.

A rajongók interneten láthatták a szertartást, arra kérték őket ugyanis, hogy ne menjenek el a temetésre, hanem az egyik vidómegosztó portálon kövessék a végső búcsú eseményeit.

Lemmy kedvenc helyén, a Sunset sugárút egyik sörözőjében például rajongók százai zsúfolódtak össze és figyelték a temetést, majd egy óriási Lemmy-fotóra írták a nevüket.

Örök nyugalomra helyezték Lemmytpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

A magyarországi németek legrangosabb díját adták át Pécsett

Kulturális autonómia tekintetében tovább tudott építkezni a magyarországi németség – értékelte az elmúlt évet a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke szombaton Pécsett.

Heinek Ottó az MNOÖ pécsi gálaestje előtt – amelyen átadták a magyarországi német nemzetiség legmagasabb kitüntetését – az MTI-nek elmondta, hogy tavaly készült el az önkormányzat 2020-ig tartó középtávú stratégiája, amely munkájuk iránytűje lesz.

Ismertetése szerint a stratégia az oktatás, a kultúra, az ifjúsági és médiaügyek, valamint a külkapcsolatok és a politika területeit öleli fel. Heinek Ottó kiemelte azt is, hogy tavaly bővült a német nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő oktatási intézményhálózat is.

Az elnök szólt arról, hogy január 19-én Budaörsön tartanak megemlékezést a mintegy 200 ezer magyarországi német 70 évvel ezelőtti elhurcolására emlékezve. Hozzátette, az évforduló alkalmat kínál “a korrekt emlékezetkultúra” építésére.

Heinek Ottó az ez évi tervek között említette a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn – DBU) felújítását, amelynek munkálatait 200 millió forinttal támogatja a kormány.

Gerner Zsuzsanna, Németország pécsi tiszteletbeli konzulja felidézte, hogy 2015-ben számos jubileumra emlékezett a német nemzetiség. Példaként említette a magyarországi németség kulturális és szellemi központja, a pécsi Lenau-ház huszonöt évvel ezelőtti megnyitását.

Az eseményen a Magyarországi Németségért Arany Dísztű elismeréssel tüntették ki Frank Gábort, a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont alapítóját több évtizedes intézményvezetői és pedagógiai munkája elismeréseként.

Hárs Gyuláné csolnoki pedagógus nemzetiségi tankönyvszerzői munkáját, valamint a Pest és Komárom-Esztergom megyei német nemzetiségi tanárok továbbképzésében szerzett érdemeit méltatták a díjjal.

A gálaesten Leipold Péter rádiós és televíziós újságírót is kitüntették, akinek szintén több évtizedes szakmai munkáját jutalmazták.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az esemény kapcsán az MTI-nek elmondta, hogy a magyarországi nemzetiségek több mint nyolcmilliárd forintot kapnak idén a központi költségvetésből.

Fülöp Attila hangsúlyozta, az összeget a tizenhárom magyarországi nemzetiség országos és helyi önkormányzataik, intézményeik, civil, illetve kulturális szervezeteik fenntartására fordíthatják. Tavaly ugyanerre a célra hatmilliárd forintot biztosított a költségvetés.

A helyettes államtitkár példaként említette, hogy míg 2010-ben tizenkét köznevelési intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, 2015-ben már hatvan oktatási intézményt működtettek.

Fülöp Attila szerint Magyarország nemzetiségi politikájával példát kíván mutatni azon országok számára, ahol nagy számban élnek magyarok kisebbségben. A politikus emlékeztetett arra, hogy 2014 óta a magyarországi nemzetiség számára biztosított, hogy parlamenti szószólóik révén közreműködjenek a törvényalkotásban.

Fülöp Attila a migrációs válság kapcsán megjegyezte, Magyarország “őshonos nemzetiségeivel” több száz éve él együtt, akikkel a keresztény kultúra abszolút mértékben összeköt bennünket.

“A keletről érkező bevándorlóhullám kultúráját nem lehet összehasonlítani az itt élő nemzetiségiekével” – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

A magyarországi németek legrangosabb díját adták át Pécsettpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Siralmasan indít idén a tőzsde

Évtizedek óta nem kezdődött olyan rosszul a tőzsdei év, mint az idén, amikor már az első kereskedési hét ezermilliárdos veszteségeket hozott, elsősorban a kínai piaci felfordulás miatt – írta szombati összegzésében a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap kimutatása szerint a több mint hétezer globális vállalat részvényárfolyamaiból képzett FTSE All-World Index az idei első héten 5,6 százalékot zuhant, ez 2300 milliárd dollárt meghaladó piaci értékveszteségnek felel meg.

A lap szerint ez volt a legrosszabb ötnapos kereskedési évkezdet 1994 óta, azt követően, hogy ezt az indexet jelenlegi formájában kialakították.

A Financial Times kiemeli, hogy a széles merítésű amerikai S&P 500-as tőzsdeindex is 5 százalék körüli veszteséggel zárta az első hetet; ez a második legrosszabb évkezdet volt ennek az indexnek a történetében.

A lap idéz több alapkezelőt, akiknek egyöntetű véleménye szerint mindez az utolsó – ezúttal a feltörekvő térségben összpontosuló – szakasza lehet annak háromfázisú válságsorozatnak, amely 2007-ben kezdődött az amerikai hitelpiaci válsággal és 2010-es évek elején folytatódott az euróövezeti válsággal.

A kínai gazdaságból eredő globális kockázatokra nagy londoni befektetési és elemzőházak is felhívták már a figyelmet.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai, amerikai és japán intézményi befektetők körében elvégzett éves felmérése azt mutatta ki, hogy a vizsgálatba bevont, hosszú távra tervező intézményi végbefektetői kör legnagyobb egyéni csoportja – 28 százaléka – a kínai gazdaság esetleges kemény landolását sorolta a 2016-ra szóló globális kockázati lista első helyére.

Ugyanezt mutatta ki a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays legfrissebb negyedéves felmérése is, amely szerint a cég globális ügyfélkörébe tartozó intézményi befektetők a következő tizenkét hónap fő világgazdasági kockázatának a kínai gazdaság megtorpanását tartják.

Siralmasan indít idén a tőzsdepecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Jézus Krisztus el akarta rabolni Obama kutyáját

Fegyveres rablás kísérlete miatt tartóztattak le egy észak-dakotai férfit, aki a titkosszolgálat tájékoztatása szerint az Obama-család egyik kutyáját akarta elrabolni.

A 49 éves Scott Stockert turistaként érkezett az amerikai szövetségi fővárosba, ám a washingtoni rendőrség információt kapott arról, hogy valamire készül, és azonnal meg is találta őt a kongresszusi központ közelében lévő Hampton Inn szállodában. Stockert elismerte, hogy a parkolóban álló kis teherautójában vadászfegyver, puska és lőszer van. A rendőrség még bozótvágó kést és gumibotot is talált nála.

A Dickinson városába való férfi bevallotta: azért érkezett Washington DC-be, hogy elrabolja Bót vagy Sunnyt, az Obama-család két portugál vízikutyája közül az egyiket. (A portugál vízikutyák nagytestű jószágok, és elnökké választásakor Barack Obama a néhai Ted Kennedy szenátortól kapta őket ajándékba. Mindkét eb éjfekete, hófehér tappancsokkal.)

Letartóztatásakor az elégé zavartan viselkedő férfi közölte a rendőrökkel, hogy ő maga Jézus Krisztus, s az édesapja John F. Kennedy, a meggyilkolt amerikai elnök, az édesanyja pedig Marilyn Monroe, a rejtélyes körülmények között elhunyt filmsztár volt. Hozzátette: azért utazott Washingtonba, hogy bejelentse indulását az elnökválasztáson és kampányoljon a havi 99 dolláros egészségbiztosítás mellett.

A zavart férfi ellen azért emeltek vádat, mert a lakásán vagy a munkahelyén kívül volt nála lőfegyver, s ez Washington DC egyes negyedeiben jogellenes. Tárgyalásáig szabadon bocsátották, de elrendelték az orvosi kezelését.
A rendőrségi dokumentumokból nem derül ki, hogy vajon miért éppen az elnök kutyáját akarta volna elrabolni az Észak-Dakotából Washingtonba autózó Scott Stockert.

Jézus Krisztus el akarta rabolni Obama kutyájátpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Kutatni fogják, hogy mennyit pazarolunk

Magyarországon részletes kutatás készül arról, hogy mennyi fogyasztható élelmiszer kerül a kukákba – írja a Magyar Nemzet szombati számában.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke a lapnak elmondta: egy korábbi európai kutatás szerint itthon körülbelül 1,8 millió tonna élelmiszert pazarolunk el egy évben.

Hozzátette: tavaly ősszel létrejött egy munkacsoport az Agrárgazdasági Kutatóintézetben azzal a céllal, hogy egyrészt felmérje az itthoni helyzetet, másrészt kidolgozza azokat a javaslatokat, amelyek alapján hatékonyan lehet csökkenteni az élelmiszer-pazarlást.

Cseh Balázs hangsúlyozta: a pocsékolás egyik forrása, hogy a vásárlók sokszor nem tudják, mi a különbség a terméken feltüntetett minőségmegőrzési, illetve a fogyaszthatósági dátumot között. Míg az utóbbi azt az időpontot jelöli, amely után a termék fogyasztása akár egészségi kockázattal is járhat, az előbbi pedig csak arra vonatkozik, ami után a gyártó már nem vállalja az eredeti minőséget.

Kutatni fogják, hogy mennyit pazarolunkpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb