MTI bejegyzései

Áll az életnagyságú betlehem a Ferences templomban

Életnagyságú betlehem várja a pécsieket a Ferences templomban, ahol első alkalommal több mint hetven éve állították fel a fából faragott, festett szobrokat – közölte szerdán a Pécsi Egyházmegye.

A betlehem szobrait ferences barátok készítették, a figurákat 1941-ben állították fel először Pécsett.

A közlemény felidézi, hogy hogy az alakokat Tóth Ferenc asztalos faragta ki. Tóth Ferenc Szécsényben novíciusként oltárépítő műhelyt hozott létre, majd ezt követően alakult meg a pécsi Szent József-építőműhely, amelynek vezetője lett immár Ernő testvérként.

Leghíresebb munkája, a pécsi betlehem története 1936-ban kezdődött, akkor kereste meg P. Hermann Hermenegild tartományfőnök, aki korábban végiglátogatta a legszebb római betlehemeket.

A legkiválóbbat választották a pécsi mintájául, amelynek elkészítésére Ernő testvért kérték fel – részletezi a közlemény. 1940 karácsonyára elkészült a kis Jézus, Mária és József alakja, egy évvel később már a teljes betlehemet befejezte Ernő testvér, akinek munkáját több akkori neves asztalos mester is segítette.

A Pécsi Egyházmegye közleménye arra is kitért, hogy az alakok eleinte magasított pódiumon álltak és mögöttük festett díszletet helyeztek el, amely eltűnt az idők során. Az elmúlt évtizedekben azonban sikerült megőrizni a festett alakokat teljes épségükben.

Áll az életnagyságú betlehem a Ferences templombanpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Irány a legközelebbi benzinkút!

Csökkenti bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 322-323 forintra, a gázolajé 312-313 forintra mérséklődik.

Legutóbb múlt pénteken változtak az üzemanyagárak, akkor bruttó 5 forinttal csökkent a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára, a 95-ös benziné nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a töltőállomásoknál.

Irány a legközelebbi benzinkút!pecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Boros Misi meghódítja Svájcot

Január elsején hagyományteremő céllal rendezik meg a Virtuózok újévi koncertjét a Zeneakadémián, az eseményt a Duna televízió élőben közvetíti – olvasható az MTVA közleményében.
A közmédia és a szervezők célja az, hogy a bécsi újévi koncerthez hasonlóan Budapestnek is legyen az újév első napján nívós komolyzenei eseménye a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszínén.

A koncerten az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, valamint színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjjal kitüntetett Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani.

A közszolgálati média büszke arra, hogy egy évvel a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató bemutatása után is sikerek övezik a fiatal muzsikusok és énekesek pályáját. A műsorban felfedezett ifjú klasszikus zenei tehetségek a közönség kedvenceivé váltak, szerepeltek szinte valamennyi hazai koncertszínpadon és jelentős sikereket értek el Európa és a tengerentúl számos hangversenytermében is – áll a közleményben.

A Virtuózok egyik legnagyobb sikerének tekinti, hogy közel hozta az emberekhez a klasszikus zenét, ezzel minden eddiginél szélesebb rétegeket nyert meg a műfajnak.

A gálán kívül két virtuózra további fellépés vár: Boros Mihály még az óévben koncertezik Zürichben, Gyöngyösi Ivett a Zeneakadémián ad önálló zongoraestet.

Boros Mihály december 26-án Zürichben, a híres Tonhalléban lép fel. Az előadás a Pannon Filharmonikusok svájci turnéjához kapcsolódik, Zürichen kívül a két ünnep között még Bernben, Baselben és Genfben is látható lesz a zenekar.

A Junior Príma-díjas Gyöngyösi Ivett lesz az MVM Koncertek – A Zongora című sorozat első fellépője a Zeneakadémia nagytermében 2016 január 9-én. A koncerten Chopin művei hangzanak el: noktürn, keringő, polonéz és mazurkák után a híres h-moll szonáta is felcsendül.

A közszolgálati média küldetése a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás nyújtása, valamint a kultúra ápolása és gazdagítása. Az MTVA elkötelezett az általa közvetített értékek gondozása mellett, mindezekből adódóan a jövőben is figyelemmel kíséri és támogatja a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóban feltűnt ifjú muzsikusok és énekesek pályáját – írja a közlemény.

 

Boros Misi meghódítja Svájcotpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Terroristákat foghattak el Szarajevóban

Feltételezett terroristákat fogtak el Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban kedden – jelentette internetes oldalán a Nezavisne Novine című napilap.

A rendőrség 15 ember után kutat, akik a bizonyítékok és a rendelkezésre álló információk szerint kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők. Eddig tizenegy férfit fogtak el az összehangolt akció keretében. A házkutatásokat abban a szarajevói városrészben kezdték, ahol egy hónappal ezelőtt egy támadás során két katonát gyilkolt meg az elkövető, aki később magával is végzett.

A boszniai ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre bujtottak fel és toboroztak embereket. A házkutatások során megtalálták az Iszlám Állam zászlaját, illetve olyan tárgyi bizonyítékokat, amelyek az Iszlám Állammal való kapcsolatra utalnak.

Nem hivatalos információk szerint az elfogottak között van a boszniai feltételezett terroristacsoport egyik vezetője is.
Bosznia-Hercegovina tavaly fogadta el azt a törvényt, amely tiltja a részvételt külföldi harcokban. A jogszabály értelmében a külföldön harcoló boszniai zsoldosokat tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják. Öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők azok, akik katonai vagy félkatonai alakulatokat szerveznek külföldi harcokra, illetve felkészítik, kiképzik az önkénteseket. Négy évre ítélhetők azok, akik nyilvánosan, vagy a médián keresztül népszerűsítik a részvételt a külföldi harcokban.

A 3,8 milliós balkáni országban a lakosság mintegy 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlamista szervezetek soraiban.

Terroristákat foghattak el Szarajevóbanpecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb

Dárdai kékre festi a haját, ha kupát nyer a Hertha

Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője érdekes fogadást kötött az egyik televíziós műsorvezetővel, ugyanis ígéretet tett, ha megnyerik a Német Kupát, kékre festi a haját.

A magyar szakember az RBB csatorna műsorában édesapjával, idősebb Dárdai Pállal beszélt pályafutásáról, valamint arról, hogy most nyolc napra “kikapcsol”, a családjával pihen majd, és csak január 3-án áll újra munkába.

Dárdai végül a műsorvezető Jessy Wellmerrel egyezett meg abban, hogy a Hertha kupagyőzelme esetén kékre festi a haját, ellenkező esetben az újságíró a berliniek egyik találkozóján a csapat kabalafigurájának, Herthinónak öltözik be.

Dárdai Pál csapata a Nürnberg legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé a Német Kupában, a negyeddöntőben február 10-én pedig a Heidenheim együttesével találkozik.

 

Dárdai kékre festi a haját, ha kupát nyer a Herthapecsma.hu.

Szerző: Bejegyzés időpontja: | Kategória: Egyéb