Nemzeti Sport Online bejegyzései

Sima örökrangadó, Nikolics-dupla Fehérváron – NB I, 4. forduló

Több sorozat is megszakadt a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A Kaposvár 2–2-es döntetlent játszott az Újpesttel hazai pályán, és ezzel begyűjtötte az első pontját. A Rákóczihoz hasonlóan a Pécs is az első megszerzett pontjának örülhetett a Győr elleni bajnokit (1–1) követően, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a bajnoki címvédő ETO még mindig nem tudott győzni az új idényben. A DVTK hiába uralta kilencven percen keresztül a mérkőzést a Kecskemét ellen, Tomiszlav Szivics játékosai a végén elhullajtottak két pontot (1–1). A Pápa viszont még nem talált legyőzőre, a hétvégén Mezőkövesden Georges Griffiths duplájának köszönhetően nyert 2–0-ra. A Fradi is kettőt vágott az MTK-nak az örökrangadón (2–0), míg a Budapest Honvéd az első győzelmét aratta, méghozzá a Puskás Akadémia ellen (3–0). Az eddig hibátlan paksiak a szintén százszázalékos Videoton otthonában szaladtak bele egy négyesbe, Debrecenben pedig a Haladás tudott – Németh Márió hosszabításban szerzett góljának köszönhetően – pontot csenni az előzőleg minden meccsét megnyerő Lokitól.

    

Véber: Leszidtam a játékosomat, meghúzódott, lecseréltem

A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton négy mérkőzést rendeztek. A bajnok Győr továbbra is nyeretlen, ráadásul az eddig pont nélkül álló pécsiek éppen ellene törték meg rossz sorozatukat. A Diósgyőr–Kecskemét meccsen is döntetlen született, míg a Pápa győzött a Mezőkövesd stadionavatóján. Az FTC este magabiztos győzelmet aratott az MTK elleni örökrangadón. Lássuk, hogyan látták az edzők a mérkőzéseket!

    

Videó: remek győri akció után Trajkovics talált be

A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Pécs a címvédő Győri ETO ellen megszerezte első pontját a bajnokságban, még úgy is, hogy az utolsó negyedórában emberhátrányban futballozott. A mérkőzés 1–1-re végződött: Koller Krisztián büntetőből volt eredményes a 11. percben, nem sokkal később a győri Nikola Trajkovics is betalált.

    

Videó: a pécsiek szerint a bíró akadályozta a Győr elleni sikert

A Pécs a Győr elleni döntetlennel megszerezte első pontját a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A találkozó után Pintér Attila, a címvédő trénere elmondta, nem kell kilábalniuk sehonnan, ugyanis nincsenek gödörben, míg Lőrincz Emil értetlenül áll az előtt, hogy négy bajnokin öt kiállítással sújtották csapatát.