A DVSC-Teva hátrányba került a Pécsi MFC ellen a labdarúgó NB I. 19. fordulójában, ám a becserélt Ibrahima Sidide és Dombi Tibor vezérletével a hajdúságiak fordítottak, és végül fölényes győzelmet arattak. Kondás Elemér vezetőedző szerint ezért vannak a „cserepadosok”. Pölöskey Péter a gyors egyenlítésben látta a siker kulcsát.![]()
Nemzeti Sport Online bejegyzései
Videó: két piros lap, négy Loki-gól az egy pécsi ellenében
NB I: A fiúk rengeteget tettek a sikerért – Kondás Elemér
A DVSC-Teva megtörte gólínségét és 4–1-re nyert otthon a PMFC ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójának zárómérkőzésén. A hazaiak vezetőedzője, Kondás Elemér szerint csapata sokat dolgozott a sikerért, és a helyzeteit is jó arányba értékesítette, míg a pécsieknél Elbert Gábor cégvezető nyilatkozott, és szerinte túlzott ez az arányú vereség.![]()
NB I: nehezen indult, de végül könnyen nyert a Debrecen
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Debrecen a Pécset fogadta. A jól kezdő vendégek ráijesztettek a hazaiakra, és megszerezték a vezetést. A hazaiak Pölöskey Péter révén még a félidő vége előtt egyenlítettek, a második félidőben pedig még háromszor betaláltak. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Pécsből Lázár Pált és Horváth Adriánt is kiállította a játékvezető. A vendégek harcosan játszottak, de emberhátrányban már nm bírtak a hazaiakkal.![]()
NB I: Debrecen-Pécs bajnoki mérkőzés élőben az NSO-n!
A labdarúgó NB I 19. fordulójának záró mérkőzésén a Debrecen a 13. helyen tanyázó Pécset fogadja. Vajon mire megy hazai pályán a sokak szerint meggyengült DVSC az előző fordulóban az MTK-t legyőző Pécs ellen? Kövesse nyomon a találkozót élőképes cikkünk és online, szöveges tudósításunk segítségével.![]()


