Nemzeti Sport Online bejegyzései

Női kosár Adria-liga: húszpontos hátrányból szerezte meg a bronzot a Pécs

A női kosárlabda Adria-liga vasárnapi bronzmérkőzésén a PEAC-Pécs 79–74-re legyőzte Újvidéken a házigazda csapatot. A baranyaiak – akik harmadik nap alatt a harmadik meccsüket játszották – pocsékul kezdték az összecsapást, a második negyed elején húszpontos hátrányban is voltak, ám a folytatásban összeszedték magukat, és végül fordítani tudtak.

Serie A: három góllal nyert a Milan a Lazio ellen

Ha (futball)hétvége, akkor bajnoki küzdelmek – az egész hétvége egyik legnagyobb slágere volt a szombati Milan–Lazio rangadó. Nos, a rómaiak az első negyedóra után hátrányba kerültek, ez pedig megpecsételte sorsukat.

Supka: Pécsen nem azt kaptam, amit ígértek

Supka Attila nélkül rajtol el az NB I tavaszi idénye – az edző a Nemzeti Sportnak adott interjújában többek között beszélt a pécsi szerepvállalásáról is, és elmondta, utólag rossz döntésnek tartja, hogy a nyáron a Honvédtól a baranyaiakhoz szerződött.