Nemzeti Sport Online bejegyzései

MTK: a Vidi-védőt és a pécsi középpályást is akarják

Korábban már jeleztük, hogy az MTK-nál lejár a kölcsönszerződése a Videoton játékosának, Fejes Andrásnak, aki még nem tudja, hol folytatja a pályafutását. Azóta annyit tudni, hogy a kék-fehérek megtartanák a védőt, míg a középpályára Pécsről érkezhet erősítés.

KTE: a volt Fradi-csatár Pécs érintésével jöhet a DVSC-től

A Nemzeti Sport Online értesülései KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapata ismét szeretné szerződtetni a DVSC-Teva Pécsre kölcsönadott csatárát, a korábban a Ferencvárosban is futballozó Pölöskey Pétert. A futballista már télen is kis híján Kecskemétre igazolt, de akkor a szabályok ezt nem tehették lehetővé.

PMFC: Márkvárt Dávid nem akar kihagyni lépcsőfokot

Az év felfedezettje kategória jelöltjei között volt az MLSZ RangAdó-gálán a Pécsi MFC ígéretes szezont maga mögött hagyó, 19 éves labdarúgója, Márkvárt Dávid. (Amint arról beszámoltunk, az első helyen a győri Kalmár Zsolt végzett.) A támadó középpályást 1+1 éves szerződés köti a pécsiekhez, akik ragaszkodnak hozzá, és a játékos tudta szerint csak visszautasíthatatlan ajánlat esetén válnának meg tőle már idén nyáron.

MLSZ-díjátadó: Kalmár Zsolt az év felfedezettje

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) telki központjában hétfőn délben ünnepélyes keretek között – szövetségi elöljárók, klubvezetők, szakemberek mellett tiszteletét tette a felkészülési meccsekre készülő válogatott keret – kerültek kiosztásra az év legjobbjainak járó RangAdó-díjak, immár harmadik alkalommal. Az év felfedezettje Kalmár Zsolt (Győri ETO) lett, a díjat Bánki Eriktől vehette át. Jelölt volt még Márkvárt Dávid (Pécsi MFC) és Radó András (Haladás).