pécsma.hu bejegyzései

Mindenidők egyik legnagyobb főgonosza távozott

Hatvankilenc éves korában elhunyt Alan Rickman brit színész, a Harry Potter-filmek Perselus Piton professzora, és minden idők legemlékezetesebb Die Hard-gonosza – tudósít az origo.hu.

Alan Rickman elismert színházi színész volt, amikor a Drágán add az életed-ben megkapta Hans Gruber szerepét, és ezzel az egész világ megismerte a nevét. A könyörtelen és szadista bűnöző után következett Nottingham hercege az 1991-es Robin Hood, a tolvajok fejedelmé-ben, majd a Harry Potter-filmek Perselus Piton professzora. Az Értelem és érzelem című Jane Austen-adaptációban ő alakította a visszafogott és végsőkig tisztességes Brandon ezredest.

Felejthetetlen alakítást nyújtott az Igazából szerelem című romantikus vígjátékban, legutóbb pedig Ronald Reagant formálta meg A komornyik című drámában. Rickman második rendezését, az A Little Chaos című kosztümös filmet 2014-ben mutatták be.

A színész rákbetegségben szenvedett, halálát a családja csütörtökön jelentette be.

 

Mindenidők egyik legnagyobb főgonosza távozottpecsma.hu.

Ha még nem eléggé lenne szerelmes a városba, akkor most az lesz!

Az Orfűn élő Kálmándy Ferenc, a Magyar Távirati Iroda volt fotóriportere, a pécsi Focus-csoport és a Mecseki Fotóklub alapítótagja elképesztő reggeli fotókat készített a városról, amelyeket a Facebook-oldalán osztott meg. Íme a varázslatos reggeli Pécs, de ahogy ő mondja, ez egy “reggel Mordorban”.

kálmándy (2) kálmándy (3) kálmándy (4) kálmándy (1)

Ha még nem eléggé lenne szerelmes a városba, akkor most az lesz!pecsma.hu.

Akadozik a Telekom országszerte

Országszerte nem működik, vagy akadozik a Telekom mobilhálózata. Sem hívni nem lehet, se mobilnetezni. A panaszosok elárasztották a szolgáltató oldalait – írja az Origo.

Csütörtök reggel fél 10 óta nem érhető el a Telekom mobilhálózata. A visszajelzések, és a szerkesztőség tapasztalatai alapján nem működik a mobilinternet, és a hanghívás sem.

Fél tizenegy óta bár akadozva, de elindul a mobilinternet: felcsatlakozott a készülék a 4G-hálózatra, de a tartalom csigalassúsággal töltött be. Van, akinél viszont csak a hanghívás működik, a mobilnet nem.

Egy óra múltán a mobilnet kikapcsolása mellett a hanghívás remekül működik.Azonban amint megpróbáljuk visszakapcsolni a 3G-4G hálózatot, és adatforgalmat generálni, ismét nem tudunk telefonálni, s a sima 2G/GSM hálózat is leáll.

A szolgáltató Facebook-oldalát elárasztották a panaszos ügyfelek: főleg budapesti lakosok írtak, de egyebek közt Tatán, Pécsen, Egerben és Győrött sem elérhető a szolgáltatás. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, miért nem kapnak tájékoztatást a hibáról, illetve azt akarták tudni, kompenzálják-e őket az okozott károkért. 

 

Akadozik a Telekom országszertepecsma.hu.

Kenyérszállító dőlt fel Komlón

Tegnap hajnalban komlón egy kenyérszállító kisteherautó a csúszós úton az árokba, az oldalára borult – írja a Baranya Megyei Katasztrófavédelem.

A komlói hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik heveder segítségével kerekeire állították a gépjárművet, amely így félre tudott állni.

A műszaki mentés ideje alatt félpályás útzár volt, a tűzoltók porral oltóval biztosították a helyszínt. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt.

 

Kenyérszállító dőlt fel Komlónpecsma.hu.

Sorozatos balesetek csúszós utakon

A pécsi elkerülőn, Mánfán és Pellérden is felborult és árokba csúszott autókat mentettek – tudósít a Babara.hu.

Több baleset is történt ma reggel Baranyában a jeges utakon. Pécsett a Pláza mögötti elkerülő úton egy autó az árokba csúszott és az oldalára dőlt. Nem messze onnan, szintén a jeges úton történt egy baleset, ott az autó felborult. Pellérden egy autós a villanyoszlopnak csúszott.

Mánfa után a 66-os úton több autó is a jég áldozata lett és az út széli árokba csúszott. A pellérdi faiskolánál szintén egy autó borult árokba. A Babara.hu szerint egyik balesetnél sem történt sérülés.

Sorozatos balesetek csúszós utakonpecsma.hu.