pécsma.hu bejegyzései

Hová lett mindenki karácsonyfája?

Kedden reggel a Biokom munkatársai leszedték, feldarabolták és elszállították a Széchenyi téri mindenki karácsonyfáját.

bontják a mindenki karácsonyfájá, hl02

A cég dolgozói szakadó esőben álltak neki a fa eltüntetéséhez. Először az égősort, a díszeket és a girlandokat szedték le, majd mintegy méteres szakaszokban, apránként darabolták fel a tizenhárom méteres ezüstfenyőt.

karácsonyfa bontás, hl11

A fa törzséből asztalosipari termékeket készítenek, azaz köztéri bútorok felújítására használják fel, míg kisebb ágait – a többi, kisebb fához hasonlóan -energetikailag újrahasznosítják, tehát eltüzelik a pécsi erőműben.

karácsonyfa bontás, hl10

Hová lett mindenki karácsonyfája?pecsma.hu.

Halálos robbantás Törökországban

Legalább 10 halálos áldozata és 15 sebesültje van az Isztambul forgalmas negyedében történt robbanásnak. A sebesültek között vannak németek és norvégok is. Kitiltották a sajtó képviselőit a helyszínről. Rendkívüli tanácskozást hívott össze a török miniszterelnök – tudósít az origo.hu.

Robbanás rázta meg Isztambul turisták által sűrűn látogatott Sultanahmet kerületét. Az isztambuli kormányzói hivatal közlése szerint legalább tíz halálos áldozata és 15 sérültje van a történteknek. A sebesültek között vannak német és norvég turisták.

A robbanás helyi idő szerint fél 11-kor történt. A helyi források úgy vélik, hogy öngyilkos merénylő robbanthatott. A mentők és a rendőrség is kivonultak a helyszínre. A bombaszakértők jelenleg vizsgálják, milyen típusú robbanószerkezettel követték el a támadást.

Rendkívüli biztonsági tanácskozást hívott össze Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök. Az ülésre berendelték Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettest, Efkan Ala belügyminisztert, Mevlüt Çavuşoğlu külügyminisztert és a török titkosszolgálat több magas rangú képviselőjét.

A török Rádió és Televízió Legfelsőbb Bizottsága (RTSC) ideiglenes közvetítési tilalmat rendelt el a robbantás helyszínéről. Helyi értesülés szerint a hírzárlatot a török miniszterelnök utasítására vezették be, így azt sem sikerült megtudakolni az Isztambuli Magyar Főkonzulátustól, vannak-e a magyar áldozatai a támadásnak.

Az elmúlt időszakban – az után, hogy a kormány felújította a kurdok elleni küzdelmét – szélsőbaloldali csoportok többször robbantottak Isztambulban. Az Iszlám Állam is több merényletet hajtott végre Törökországban. Ankarában több mint 100-an haltak meg egy kettős robbantásban októberben, míg a szíriai határ melletti támadásnak 30 áldozata volt.

Halálos robbantás Törökországbanpecsma.hu.

Szerdáig tartó forgalmirend-változás a belvárosban

Sérült vízvezetéket cserélnek a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei Pécsett, a Felsőmalom utcában. A munkavégzés idejére a Felsőmalom utca Rákóczi út és Munkácsy utca közti szakaszát teljes szélességben lezárták, a felső utcaszakasz a Munkácsy utca – Lyceum utca felől megközelíthető.

A forgalmirend-változás előreláthatóan szerdáig marad érvényben, akkorra a hibajavítást követően az útburkolatot is ideiglenesen helyreállítják, így várhatóan a déli órákban újra megindulhat a forgalom az elzárt területen. (Az útburkolat végleges helyreállítása tavasszal zajlik majd.)

A Felsőmalom utca 20. előtt hibásodott meg egy öntöttvas fővezeték, az út nyugati oldalán a parkolósávban. A társaság szakemberei hétfőn egy kisebb szakaszt már kicseréltek, ma azonban elkerülhetetlenné vált a teljes csőszakasz felújítása.

A javítás idejére 27 környező ingatlanban (kb. 150 felhasználási helyen) átmenetileg szünetel az ivóvízellátás a Rákóczi út sarkától a Király utcáig. A szolgáltatás helyreálltáig a Rákóczi út – Felsőmalom utca sarkán lévő tűzcsapra kihelyezett kifolyóról biztosított a vízellátás, emellett a szolgáltató tartályautót is küldött a helyszínre. A délutáni órákra várhatóan újra lesz víz az otthonokban. 

Szerdáig tartó forgalmirend-változás a belvárosbanpecsma.hu.

Ausztriába küldik vissza a menekülteket a németek

A német hatóságok naponta több száz, javarészt Svédországba tartó menekültet küldenek vissza Ausztriába a dublini egyezmény értelmében – mondta a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője hétfőn Münchenben – írja a portfolio.hu

Az intézkedés hátterében a menekültügyet szabályozó dublini egyezmény következetes végrehajtása áll – ismertette a szóvivő. Csak vasárnap 260 menekültet küldtek vissza Bajorországból Felső-Ausztriába.

A dublini szabályozás értelmében európai uniós tagállam csak akkor vesz fel menekülteket, ha azok az érintett tagállamban kívánják előterjeszteni menedékkérelmüket. Azonban ha a migránsok egy másik EU-tagállamban kívánnak menedéket kérni, így például Svédországban, akkor a német hatóságok nem engedik őket tovább utazni – olvasható a Die Welt című német lapban.

Simone Mayr-Kirchberger, Felső-Ausztria rendőrségi szóvivője a Die Presse című osztrák napilapnak elmondta, hogy “növekvő tendenciát mutat” a Németországból kiutasított menekültek száma. A német hatóságok idén naponta “közel 200″ embert küldtek vissza, akik közül kiutasításukat követően sokan újra próbálkoznak a határátlépéssel.

Az elmúlt hónapok során naponta tucatnyi migránst fordítottak vissza a német határon, mivel nem nyilatkoztak arról, hogy Németországban szeretnének menedéket kérni.

Időközben a rossz időjárási körülmények miatt csökken a balkáni útvonalon érkező migránsok száma, azonban még így is ezrek vannak úton Törökország és Németország között. Az idei év első tíz napjában 25 ezer migráns haladt át Szlovénián Nyugat-Európa irányába – közölte az STA szlovén hírügynökség. Szlovéniában – a legfrissebb ljubljanai adatok szerint – október közepe óta 404 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, csak az újévben 25 333-at.

Ugyanezen idő alatt 24 ezren érkeztek Ausztriába – közölte a Die Presse. Az osztrák-szlovén határon is visszaküldik azokat a migránsokat, akik csak át akarnak utazni Ausztrián anélkül, hogy menedékkérelmet nyújtanának be.

Ausztriába küldik vissza a menekülteket a németekpecsma.hu.

Lángra kapott a kettes busz

Kigyulladt a motortere egy helyi járatnak ma reggel – írja a Katasztrófavédelem.

Az Uránváros és Mecsekszabolcs között közlekedő kettes jelzésű autóbusz hátuljából szállt fel a füst. A buszsofőr egy tűzoltó készülékkel eloltotta a tüzet, a város hivatásos tűzoltó pedig visszahűtötték a felhevült alkatrészeket. A járatról mindenkit leszállított a buszsofőr, a gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább az utastérre így senki nem sérült meg.

Lángra kapott a kettes buszpecsma.hu.