pécsma.hu bejegyzései

Nem liszt volt László zsebében

Kábítószert találtak egy mohácsi társasházban – írja a police.hu

A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. január 10-én 11 óra körüli időben Mohácson, egy társasház lépcsőházában egy helyi lakossal szemben intézkedtek a rendőrök.

A 29 éves L. László kabátjának zsebéből alufóliába csomagolt, fehér színű kábítószergyanús anyag került elő, amelyet a rendőrök a férfi elfogását követően lefoglaltak.

A gyanúsítottnál alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, vele szemben a Mohácsi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Nem liszt volt László zsebébenpecsma.hu.

Tűz ütött ki egy mohácsi sorházban

Füst szállt ki egy földszintes sorház középső lakásából vasárnap kora reggel Mohácson – írja a Katasztrófavédelem.

A Káposztáskert utcai ingatlan átvizsgálása során lánggal égést nem tapasztaltak a város hivatásos tűzoltói, azonban a nagy füstképződés miatt felszólították a szomszédos lakásokban élőket, hogy ideiglenesen hagyják el otthonukat. A beavatkozók két propán-butángázpalackot is kihoztak az épületből, amelyeket hőhatás nem ért. A tűz vélhetően a konyhában működő elektromos vízmelegítő miatt keletkezett, amely a mellette tárolt ruhaneműt is begyújtotta. A tűzoltók megszüntették az izzást, és átvizsgálták a padlásteret is, de a lángok nem terjedtek tovább. A hő hatására a tűzben érintett lakás elektromos vezetékrendszere és a kapcsolók is megolvadtak, emiatt lakhatatlanná vált a lakás. A tulajdonos rokonokhoz költözött.

Tűz ütött ki egy mohácsi sorházbanpecsma.hu.

Felvételt hirdet a Szent Mór

Iskolanyitogató!

A SZENT MÓR KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

a 2016/2017-es tanévben az alábbi osztályokat indítja

Általános iskola:

Nagycsoportos óvodásokat várunk „Iskolanyitogató” programjainkra 2016. jan. 22., febr. 5. és 12., 15.30-tól 16.30-ig.

Nyílt napok: 2016. febr. 2., 7.50-től 10.50-ig. Helyszín: Pécs Hunyadi út 9.

Beiratkozás előtti elbeszélgetés a leendő elsősöknek 2016. február 16-18., 9.00-12.00 és 14.30-16.30 között. Időpont egyeztetés: Szalainé Fábián Zsuzsannával (72/514-288)

Művészeti iskolánkban 1-8. évfolyamokon zenei vagy képzőművészeti alapképzést biztosítunk. A gimnáziumban tanuló diákok is bekapcsolódhatnak a művészetoktatásba.

Négyosztályos gimnáziumi képzés:

tagozatkód: 01 – általános tantervű négyosztályos gimnáziumi osztály

Emelt óraszámban választható: matematika- fizika; informatika számítógépes grafikával; humán irány (emelt magyar óraszám és dráma képzés); élő idegen nyelvi képzés latin tantárggyal kiegészítve

Felvehető tanulók létszáma: 2 x 25 fő

Felvételi követelmény: hozott általános iskolai eredmények: 6-7. év vége, 8. félévi eredmény, központi felvételi dolgozat eredménye, szóbeli tájékozódó beszélgetés, amelyre kérjük, hozza magával az ellenőrzőjét. Elvárás, hogy a tanuló és szülei elfogadják az iskola katolikus értékrendjét és nevelési céljait.

Az oktatott idegen nyelvek: angol és német, valamint francia, spanyol és orosz nyelv tanulását (II. id. nyelv) is biztosítjuk.

Az intézményen belül menza működik.

Szóbeli felvételi elbeszélgetés a gimnáziumba: 2016. február 16., kedd 14 órától.

 

Helyszín: Pécs, Papnövelde u. 1.

Elérhetőségek: 7621 Pécs, Hunyadi út 9.,

Telefon: 72/514-280, Fax: 72/514-282

E-mail: szentmor@citromail.hu,

Internetes oldal: www.szentmor.hu

Az intézmény kódja: 027264

szent mor3
szent mor8
szent mor7
szent mor6
szent mor5
szent mor4
szent mor2
szent mór címer






 

 

Felvételt hirdet a Szent Mórpecsma.hu.

Csaba és Balázs egymásnak mentek egy borozó előtt

A rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves R. Balázs, valamint a 66 éves Sz. Csaba helyi lakosok 2014. december 5-én 16 óra körüli időben, Pécs belvárosában egy borozó előtt verekedtek össze, amelynek során egy nőt fellöktek, aki súlyos sérülést szenvedett.

 

Mindkét férfival szemben büntetőeljárás indult garázdaság vétség és súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók a büntetőeljárást a napokban vádemelési javaslattal lezárták és a keletkezett iratokat megküldték az illetékességgel rendelkező ügyészségnek.

Csaba és Balázs egymásnak mentek egy borozó előttpecsma.hu.

Merkel szigorítana a migránspolitikáján

Az a menedékkérő, Németországban, sőt kiutasítják az országból. Ezt Angela Merkel azután közölte, hogy tanácskozott pártja, a CDU jelentősebb képviselőivel szombaton délelőtt, egy héttel azután, hogy Kölnben és más német nagyvárosokban is tömeges inzultus ért szilveszterező nőket – írja a 444.hu.


Az elkövetőket a rendőrség észak-afrikai, arab identitásúnak írta le: a megindult 28 eljárásban 19 férfi menedékkérőnek bizonyult.

A kifejezetten bevándorláspárti politikát hirdető Merkel kancellár számára ez egy újabb visszalépés, de a kölni események annyira felháborították a közvéleményt, hogy valamit lépnie kellett.

Az eddig szabályozás szerint csak akkor utasítottak ki valakit az országból, ha büntetése meghaladta a 3 évet. A javaslat szerint ezt a határt eltörölnék, sőt még a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélteket is kitoloncolnák.

Koalíciós partnere, a szocdem SPD vezetője pénteken azt javasolta, a börtönbüntetésüket akkor is az anyaországban kellene letöltenie az elkövetőknek, ha oda a háborús konfliktus miatt az emberei jogi nemzetközi megállapodások miatt nem lenne visszatoloncolható.

Merkel javaslatáról egyelőre nem írja a BBC, mit takar ebből a szempontból, és még a parlamentnek is meg kell szavaznia, ha javaslat formájában a Bundesrat elé kerül.

A kölni rendőrfőnök pénteken mondott le, miután felfüggesztették hivatalából a kölni szilveszteri események nem megfelelő kezelése miatt.

Merkel szigorítana a migránspolitikájánpecsma.hu.