pécsma.hu bejegyzései

Megoldódhat a Loch Ness-i szörny rejtélye

25 éve kutatja a Loch Ness-i szörny titkát egy brit férfi, aki a mendemondák helyett hihető magyarázatot akar találni a legendabeli teremtmény észleléseire, és ehhez idén egy vadonatúj víz alatti kamerával is felszerelkezik – írja Skócia legrégebbi, 1747 óta működő napilapja, a The Press and Journal.

Az Index által idézett cikkből kiderül, hogy Steve Feltham névjegykártyáján csak annyi áll: szörnyvadász, s az elmúlt 25 év jó részét azzal töltötte, hogy megcáfolja a legvadabb elképzeléseket. Szerinte Nessie csak egy négyméteres harcsa.

További részletek itt olvashatók.

Megoldódhat a Loch Ness-i szörny rejtélyepecsma.hu.

Két bringás ütközött Pécsen

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint R. Zsolt helyi lakos 2015. június 27-én 2 óra 35 perckor az általa hajtott kerékpárral közlekedett Pécsen, a Rákóczi út mellett lévő járdán.

A 21 éves férfi a járdáról az úttestre kanyarodása során összeütközött a mögötte az úttesten közlekedő kerékpárossal, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

R. Zsolt gyanúsítotti kihallgatásán a felelősségét elismerte, vele szemben közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatta a nyomozást.

Az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

Két bringás ütközött Pécsenpecsma.hu.

Megváltoztak a KRESZ-vizsgák

Változtak a KRESZ-vizsgák januártól: mozgóképes animációkkal is találkozhatnak a tanulók. A néhány másodperces filmek valóságos közlekedési helyzeteket mutatnak majd be, és ezekben kell helyesen dönteniük a vizsgázóknak. Azt mondják, a változtatás hozzájárulhat ahhoz, hogy felkészültebbek legyenek az autóvezetők a forgalomban.

Mozgóképes kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga januártól. Az ábrák, grafikák és fényképek mellett a vizsgázóknak animációkkal megjelenített forgalmi szituációkat is értékelniük kell. A filmbejátszások hossza legfeljebb tíz másodperc és a kérdés megválaszolására rendelkezésre álló egy perc alatt többször is lejátszhatók.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint az élethű megjelenítés segít a közlekedési szituációk helyes értelmezésében, így a vizsgázók felkészültebben kerülnek ki a forgalomba.

Novák Ferenc, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezető-helyettese abban bízik, hogy nagymértékben javulni fog a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra.

A közlekedési hatóság legutóbb 2015 januárjában újította meg az elméleti vizsga – ahogy ők mondják – kérdésbankját. Akkor lecserélték a régi, elavult rajzokat, emellett jelentősen megnövelték a kérdések számát is.

Erre azért volt szükség, mert egyre többen voltak olyanok, akik a szabályok helyett csak a képekhez tartozó helyes válaszokat tanulták meg.

Megváltoztak a KRESZ-vizsgákpecsma.hu.

Az uralkodók is keményen dolgoznak

Tavaly is sokat dolgozott a brit királyi család, és a munkából alaposan kivette részét az uralkodó férje, Fülöp edinburghi herceg is, aki idén ünnepli 95. születésnapját.

Tim O’Donovan, a királyi család aktivitását minden évben részletesen összegző műkedvelő statisztikus idén is összeállította kimutatását az udvar hivatalos közlönye, a Court Circular adatai alapján a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap számára.

Az új lista szerint az idén 90 esztendős II. Erzsébet királynő – aki februárban kezdi uralkodásának 65. évét – 2015-ben 306 hivatalos eseményen jelent meg. Egy évvel korábban az uralkodó 393 rendezvényen vett részt.

Az udvar nem is titkolja, hogy a királyi ház illetékesei igyekeznek valamelyest enyhíteni a királynő munkaterhén, tekintettel az uralkodó előrehaladott korára. II. Erzsébet már évekkel ezelőtt felhagyott például a hosszú külföldi utazásokkal, és a Nemzetközösség távoli népeivel fenntartott kapcsolatok ápolását gyermekeire, illetve unokáira bízza.

Férje, Fülöp herceg 2015-ben 217 programon volt jelen az egy évvel korábbi 273 hivatalos megjelenés után.

Fülöp a 90. születésnapja alkalmából vele és róla készült BBC-portréműsorban annak idején még azt ígérte, hogy a jövőben jóval kevesebb feladatot vállal, mivel ebben a korban “az ember már lefelé tart fizikailag, szellemileg, és általában is jobb kiszállni még a szavatossági idő lejárta előtt”.

Ennek azonban az azóta eltelt években nem sok jelét adta, annak ellenére sem, hogy többször is kórházi kezelésre szorult. A legnagyobb riadalmat 2011 karácsonyán okozta egy szívkoszorúér-elzáródás, amelyet katéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntettek.

Az orvosok akkor teljes pihenésre utasították az agg herceget, aki azonban – a szombati statisztika tanúsága szerint is – ezt a parancsot gyakorlatilag elengedte a füle mellett.

Fülöp messze maga mögött hagyja a királyi család fiatal nemzedékét is. Vilmos herceg, a királynő unokája – az Egyesült Királyság majdani uralkodója -, valamint hitvese, Katalin hercegnő és öccse, Harry herceg összesen is csak 198 hivatalos eseményen jelent meg 2015-ben a királyi ház képviseletében.

Tavaly Károly trónörökös, a királynő és Fülöp herceg 67 esztendős elsőszülött fia és húga, Anna hercegnő, a királyi pár egyetlen leánygyermeke volt a legszorgalmasabb. Károly 527, Anna 544 hivatalos programot teljesített.

Az uralkodók is keményen dolgoznakpecsma.hu.

Ezek lettek 2015 szavai

A Tinta Könyvkiadó 2009-től minden évben internetes szavazással gyűjti össze az év szavait – írja az Index.

A lista azért is jó, mert jól szemlélteti az előző esztendő történéseit. A 2015-ös évet a következő szavak jellemezték a leginkább:

migráns, kerítés, szelfibot, szelfi, vasárnapi boltbezárás, menekült, korrupció, migráció, terror, hashtag, kánikula, határzár, de helyet kapott a g*** is.

További részletek itt olvashatók.

Ezek lettek 2015 szavaipecsma.hu.